Husztié az Év magyar gólja

2013-01-19
Huszti Szabolcsnak a Werder Bremen elleni német bajnoki mérkőzésen félfordulattal elért találata érdemelte ki 2012-ben az év magyar gólja címet.

 

A Hannover játékosának Göröcs János, a szakmai zsűri korelnöke adta át a díjat szombaton a FourFourTwo magazin gáláján.

 

"Nagyon büszke vagyok erre a díjra. Azért is szép emlék a számomra, mert egy északi derbin, ötvenezer néző előtt lőttem, és ezzel sikerült megnyernünk a mérkőzést" - fogalmazott Huszti a díjkiosztó után.

 

A magyar légióst egyébként túlzott gólörömért kiállították azon a mérkőzésen, de azt mondta, nem bánja, hogy így történt, mert rendkívüli, felemelő érzés volt, talán ekkor lőtte élete gólját.

 

A második helyen a tavalyi győztes Gera Zoltán (West Bromwich Albion) Liverpool elleni Premier League-találkozón elért bombagólja végzett. A harmadik helyezett Németh Norbert félfordulatos gólja lett, amelyet az Egri FC játékosa a Debrecennek lőtt.

 

A három dobogós közül egyedül Gera nem lehetett jelen, őt menedzsere, Filipovics Vladan képviselte. Az ügynök bejelentette, hogy a közelmúltban súlyos sérülést szenvedett Gerát a tervek szerint január 28-án Belgiumban fogják megműteni.

 

"Zoli azt ígéri, hogy vissza fog térni, és két-három évet még szeretne játszani" - tolmácsolta a játékos üzenetét Filipovics. Egyébként tavaly és most is Gera volt az egyetlen, aki két góljával is bekerült a legjobb tízbe. A Sunderland ellen elért találata a nyolcadik lett.

 

Az Év magyar gólja díjat a FIFA Puskás-díj mintájára a FourFourTwo magazin hozta létre, az elismerést idén másodszor osztották ki.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: labdarúgás,