Hússzoros a túljelentkezés a harmadik trafikpályázaton

2013-09-27
Továbbra is hatalmas az érdeklődés a trafikok iránt, a harmadik körös pályázatban 162 településen meghirdetett 180 koncesszióra ugyanis hússzoros a túljelentkezés.

 

„Összesen 3902 darab pályázat érkezett be, de ezek közül 3824 az érvényes” – mondta Világgazdaságnak  Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. szóvivője. A 162 település többsége 2 ezer fő alatti falu, de akad köztük igazi „zsíros falat” is, minden bizonnyal nagy az érdeklődés például a nyolc miskolci, a két érdi vagy az öt hajdúhadházi dohánybolt iránt. A második körös trafiknyerteseknek pedig ma van az utolsó napjuk arra, hogy aláírják a 20 évre szóló koncessziós szerződésüket. Így hamarosan újabb 549 nemzeti dohánybolt nyílhat. Persze nekik is be kell majd fizetniük az éves koncessziós díjat.

 

"Az első körös nyertesek 99 százaléka fizette már be a koncessziós díjat” – mondta Légrádi Petra. A koncessziós szerződések szerint az esedékes koncessziós díj határidőben történő hiánytalan megfizetésének elmulasztása a koncessziós szerződés azonnali hatályú felmondását vonhatja maga után. Kétezer fős településig 100 ezer forint, tízezer fős településig 160 ezer forint, tízezer fő feletti településen 200 ezer, míg Budapesten és a megyeszékhelyeken 240 ezer forint a koncessziós díj évente. Így bőven 1 milliárd forint felett lehet majd az NDN bevétele.

 

Nagyszabású közbeszerzésekre készül a társaság, a tételek között szerepel egy Pannónia utcai székház felújítása és átalakítása, de az ellenőri feladatok ellátásához tucatnyi gépkocsikra is szüksége van az NDN-nek. A NAV adataiból kiderült: az új rendszer első hónapjában mindössze 623 millió szálat értékesítettek. Ez 50 százalékos csökkenés.

 

Forrás: vg.hu

Címkék: trafik,