Hosszú Katinka hét számban indul

2013-12-11
Gyurta Dániel fő száma, a 200 méter mell mellett a 100-as távon is megméreti magát a rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

 

Minden rendben a magyar csapat háza táján, valamennyi versenyző épen, egészségesen, jó formában várja a csütörtöki rajtot a Herningben vasárnapig tartó rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

 

Kiss László szövetségi kapitány elmondta: a délutáni technikai értekezleten véglegesíti, hogy a 26 fős csapatból az első számú női úszónak számító világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka hét számban is indul a 25 méteres medencében zajló kontinensviadalon.

 

Az olimpiai aranyérmes, rövidpályán ugyancsak vb- és Eb-győztes Gyurta Dániel fő száma, a 200 méter mell mellett a 100-as távon is megméreti magát, ugyanakkor az ötkarikás ezüstérmes, és rövid pályán is felettébb otthonos Cseh László korábbi sikerszámai közül a 400 méteres vegyest ezúttal kihagyja programjából, s csak 200 méter vegyesen, továbbá 100 és 200 méter pillangón áll rajthoz.

 

Cseh László a férfi 100 méteres pillangóúszás döntőjében a barcelonai vizes világbajnokságon 2013. augusztus 3-án. A magyar versenyző a második helyen végzett. MTI Fotó: Kovács Anikó 

Ami a váltókat illeti, debütálást hoz a javából az idei Eb: korábban tudniillik sohasem indult még magyar staféta 25-ös medencében, Herningben viszont négyben is szerencsét próbál a szakvezető által kijelölendő kvartett.

 

„A 4x50 méteres férfi vegyesváltóban fiatalokat dobunk mélyvízbe, lesz továbbá női gyorsváltónk, s a két-két női és férfi úszó alkotta vegyescsapatok versengésében is ott lesznek a mi négyeseink a vegyes- és a gyorsváltóban” - mondta Kiss László, aki hozzáfűzte: a tavalyi rövidpályás Eb-hez hasonló jó szereplést vár, vagyis hat aranyérem megszerzésében bízik.

 

A franciaországi Chartres-ban rendezett 2012-es kontinensviadalon 12 medál volt a magyar mérleg, hat arany, négy ezüst és két bronz megoszlásban.

 

Az olimpiákat leszámítva korábban még sohasem indult ekkora létszámú magyar úszócsapat külföldi világversenyen, mint most.

 

A magyar résztvevők:

férfiak:

Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Dudás Dániel, Földházi Dávid, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Horváth Dávid, Kis Gergő, Kozma Dominik, Pulai Bence, Rákos Patrik, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid

nők:

Dara Eszer, Farkas Adél, Ferenczi Fanni, Hosszú Katinka, Joó Sára, Mutina Ágnes, Novoszáth Melinda, Sebestyén Dalma, Szilágyi Liliána, Sztankovics Anna, Verrasztó Evelyn

 

Forrás: MTI

Címkék: úszás,