Hatvanéves a 6-3

2013-11-25
Hatvan éve, 1953. november 25-én játszották az évszázad mérkőzését: az elismerten a világ legjobbjának számító magyar Aranycsapat a futball szentélyében, a londoni Wembley Stadionban győzte le 6-3-ra a hazai pályán addig veretlen angol labdarúgó-válogatottat.

 

A mérkőzést a magyar válogatott vezetői még az 1952-es helsinki olimpián kötötték le, amit Rákosi Mátyás, a kommunista állampárt mindenható vezetője először nagyon zokon vett, de miután meglátta az esetleges győzelemben rejlő propaganda-lehetőséget, engedélyezte a labdarúgók kiutazását.

 

Az eseményt a vendéglátó angolok kezdték "az évszázad mérkőzéseként" hirdetni, amelyen két futballnagyhatalom, a játékot feltaláló "angol oroszlánok" csapnak össze a trónkövetelő "mágikus magyarokkal". Az angolok úgy gondolták, játékosaik fizikailag és technikailag is jobbak, s figyelmen kívül hagyva a kontinensen megjelent taktikai újításokat, a már elavult WM rendszerben álltak fel.

 

Az olimpiai bajnok, 24 mérkőzésen veretlen Aranycsapat a 4-4-2 felállásban futott ki a zsúfolásig megtelt Wembley Stadion gyepére, a páholyban még II. Erzsébet brit királynő is megjelent.

 

A 105 ezer néző még el sem helyezkedett, amikor Hidegkuti már az első percben betalált az ellenfél hálójába, az akció annyira gyorsan futott végig a pályán, hogy a kapusnak mozdulnia sem volt ideje.

 

Alig negyedóra múlva az angolok válaszoltak: Mortensen indította Sewellt, aki a bal alsó sarokba lőtt. A 20. percben a bal oldalon Czibor száguldott fel és Puskást találta meg, aki Hidegkutinak adta tovább a labdát, ő pedig belőtte második gólját.

 

A harmadik magyar gólnál látványos labdafelhozatal után Czibor laposan adott be Puskásnak, aki világhírű visszahúzós cselével elfektette a becsúszó Wrightot, az ellenfél csapatkapitányát, a világ egyik legjobb hátvédjét, majd védhetetlenül bombázott a rövid felső sarokba.

 

A negyedik gólnál Bozsik huszonöt méterről szabadrúgást végezhetett el, amibe félúton Puskás beletette a lábát és a labda az ellenkező kapufánál pattant be.

 

Az első félidő végén Mortensen révén szépített az angol válogatott, a csapatok 4-2 állással vonultak az öltözőbe.

 

Az 50. percben Puskás lecsapott egy felszabadító rúgásra, Bozsik elé passzolt, aki a tizenhatoson kívülről a kapu jobb oldalába, a léc alá lőtte a labdát.

 

Három perccel később Puskás Hidegkutit hozta helyzetbe, aki mesterhármast ért el, a végeredményt Ramsey állította be büntetőből.

 

A legendás angol sportszerűséget dicséri, hogy a nézők gyakran tapsolták meg a magyar játékosok megoldásait. A mérkőzést a magyar rádióban Szepesi György közvetítette, ezalatt az egész országban elnéptelenedtek az utcák, hogy aztán annál nagyobb legyen az örömmámor.

 

Jackie Sewell, az angolok első góljának szerzője így emlékezett vissza a mérkőzésre: "Az emberek azt hitték, mi fogunk nyerni, de emlékezetes leckét kaptunk azon a napon. Nem játszottunk rosszul, de a magyarok egyszerűen fantasztikusak voltak. A legjobb csapat volt, amelyet valaha életemben futballozni láttam."

 

A mérkőzés során kidomborodott a magyar csapat jobb erőnléte, összeszokottsága és taktikai fölénye: a Sebes Gusztáv szövetségi kapitány által favorizált 4-4-2 felállás meglepte az ellenfelet, a magyar támadók szinte akadály nélkül jutottak el az angol kapuig.

 

Ez volt az Aranycsapat leghíresebb, rövid idő alatt legendássá vált mérkőzése - holott a visszavágón, 1954. május 23-án még megalázóbb, 7-1-es vereséget mértek az angolokra, akik - ahogy a pesti humor mondta - egy hétre jöttek és hét eggyel mentek...

 

A sokkoló vereségek hatására az angol labdarúgás nyitni kezdett a másfajta edzésmódszerek és taktikai rendszerek felé, s tizenhárom évvel később, 1966-ban válogatottjuk világbajnoki címet nyert. (A szövetségi kapitány, Sir Alf Ramsey maga is játszott a számukra baljós emlékű 1953-as mérkőzésen.)

 

Az Aranycsapat diadalútja egészen az 1954-es svájci világbajnokság döntőjéig tartott. Az emlékezetes berni fináléban a csoportmérkőzések során 8-3-ra legyőzött Németország óriási meglepetésre 3-2-re jobbnak bizonyult a magyar válogatottnál. A Wembleyben pályára lépett magyar játékosok közül már csak ketten, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula élnek.

 

A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-tól A magyar labdarúgás napjaként ünnepeli november 25-ét. A mérkőzés ihlette Timár Péter 6:3 (Játszd újra, Tuti) című filmjét, 2013 októberében a 6:3-as magyar győzelmet festették a VII. kerületi Rumbach Sebestyén utca egyik tűzfalára.

 

Az 1953. november 25-én lejátszott angol-magyar összecsapásnak, az utóbb az évszázad mérkőzéseként híressé vált találkozónak a jegyzőkönyve:

 

Anglia-Magyarország 3-6 (2-4)

Wembley Stadion, 105 ezer néző, v.: Leo Horn (holland) 

gólszerzők: Sewell (15.), Mortensen (37.), Ramsey (57., 11-esből), illetve Hidegkuti Nándor (1., 21., 53.), Puskás Ferenc (24., 28.), Bozsik József (50.)

 

Anglia: Merrick - Ramsey, Eckersley, Wright, Johnston, Dickinson, Matthews, Taylor, Mortensen, Sewell, Robb

 

Magyarország: Grosics (Gellér, 74.) - Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor

 

A gólok

 

1. perc: Bozsik a félpályáról Hidegkutihoz játszott, a középcsatár néhány lépést tett a labdával, elhúzott a hátráló Johnston és Eckersley mellett, s kisodródva hatalmas lövést küldött 

a jobb felső sarokba (0-1). 

15. perc: Dickinson Mortensenhez passzolt, ő az üresen hagyott Sewellt szöktette, s a balösszekötő egyenlített (1-1). 

21. perc: Czibor beadását Puskás kapta, a balösszekötőt hárman támadták, elesett, de még Hidegkutihoz továbbított, a középcsatár a bal felső sarokba lőtt (1-2). 

24. perc: szép támadás után Puskás egy hátrahúzós csellel becsapta Wrightot, majd ballal félmagasan lőtt a hálóba (1-3). 

28. perc: Bozsik 25 méteres szabadrúgást végzett el, a kaputól 12 méterre álló Puskás beletette lábát a labdába, s Merrick csak nézte, amint az a jobb alsó sarokba gurult (1-4). 

37. perc: Mortensen 12 méteres lövése a jobb alsó sarokba vágódott (2-4). 

50. perc: Kocsis fejese után a bal kapufán csattant a labda. A visszapattanó Bozsikhoz került, ő 25 méterről a jobb felső sarokba bombázott (2-5). 

53. perc: gyors magyar támadás végén Puskás beívelése után Hidegkuti 12 méterről kapásból lőtte a bal alsó sarokba a labdát (2-6). 

57. perc: Ramsey 11-ese a bal alsó sarokban kötött ki (3-6).

 

Korabeli hazai sajtóvisszhang 

 

1953. november 26-án valószínűleg hiába került a Szabad Nép címlapjára Szodorai István Kossuth-díjas esztergályos lélegzetelállító csúcsteljesítménye tervének teljesítéséről, és bizonyára elsikkadt az is, hogy a diósgyőri Lenin Kohászati Művek nagyolvasztója az év legnagyobb napi termelését produkálta. Ezen a napon Magyarországot csak egyetlen dolog érdekelte az újságból, az, ami az utolsó oldalra került: a labdarúgó-válogatott előző napi 6-3-as győzelme Londonban. Még akkor is, ha a pártlap az 50-es évek megszokott és a hatalomtól elvárt stílusában a valóban hatalmas sportsikerből megpróbálta a lehető legnagyobb politikai előnyt kisajtolni.

A Szabad Nép, amely amúgy általában kis terjedelemben foglalkozott a sporteseményekkel, egy egész oldalt szentelt a későbbi Aranycsapat diadalának. 

 

"Sikerült. A magyar nemzeti válogatott beváltotta a hozzáfűzött reményeket, megfelelt dolgozó népünk szeretettel teli bizalmának: labdarúgóink 6:3 arányú nagyszerű győzelemmel megsemmisítették a kilenc évtizede eredménytelenül ostromolt angol hazai veretlenséget.(...) Labdarúgóink új győzelme újabb dicsőséges állomása annak a sikerekkel teli útnak, amelyen a felszabadulás óta, az egész világ elismerését kivívva, a magyar sport haladt" - írta a lap a mérkőzésről szóló beszámolójában.

 

Az 50-es években a sportesemények nem taktikáról és állóképességről szóltak; a kommunista államok sportolóinak győzelmei mind-mind az imperializmusra mért csapások és a szovjet rendszer magasabbrendűségének bizonyítékai voltak, ennek szellemében fogalmazott a Szabad Nép publicistája is december 3-án, tíz nappal a mérkőzés után: "A magyar tizenegy győzelmében mi nemcsak a nagy értékű sportsikert látjuk, hanem népi demokratikus rendszerünk, szocializmust építő hazánk erejét, annak a forradalmi változásnak a jelentőségét, amely életünk minden területén, a sportban is, gyors előrehaladást eredményez. A londoni siker azt bizonyítja, hogy sportéletünk fejlődése lépést tart országunk általános fejlődésével." 

 

A magyar futballisták angliai vendégszereplésekor a rendszer legjobb áruját tette a kirakatba, s a játékosok nemcsak a hazai labdarúgást, hanem a friss népi demokráciát képviselték az imperializmus és a labdarúgás bölcsőjében. Az új és a régi világrend összecsapása megmozgatta a dolgozó népet Magyarországon és a világban, a játékosok lelkesedését, "önfeláldozó harci szellemüket" a dolgozó nép messziről áradó szeretete táplálta. "Emeljétek magasra a magyar nemzeti színeket, a szocializmus és a béke zászlaját!" - üzente a Pécsi Lokomotív távirata. "Vigyétek diadalra a Magyar Népköztársaság címerét!" - kérték a győrszemerei parasztok Bozsikékat.

 

A magyar csapat vendégszereplése a Wembleyben tollat ragadtatott a brit munkásosztállyal is: "Özönlenek a legkülönfélébb levelek és táviratok a magyar csapat szállására Anglia minden részéből. Bányászok, textilmunkások, acélgyári munkások küldik üdvözletüket levelükön keresztül, ha már anyagilag nincs módjukban - ahogy írják - a +mi drága magyar barátainkat+ a mérkőzésen is üdvözölni". A Szabad Nép egy sheffieldi munkást, L. Hayerst idézi: "Engedjék meg, hogy szerdán másfél órán keresztül Önök ellen szurkoljak. Hiszen én angol vagyok, de egyébként csodálom a magyarok országépítő munkáját, és mindig lelkes örömmel tölt el, ha sikereikről hallok".

 

Az egyszerű angol munkások mellett a teljes béketábor a magyaroknak drukkolt, magáénak érezte a győzelmet. "Szinte azt lehet mondani, hogy a magyar néppel együtt az egész albán nép ott ült a rádió előtt és hallgatta a nagy találkozó helyszíni közvetítését" - idézte a Szabad Nép december 1-jén a Zeri i Populli című lapot. A lengyel Przeglad Sportowy "a népi demokrácia sportjának nagy eredményeként" üdvözölte a győzelmet, míg a bukaresti Sportul Popular az "új szellemű sport, az új életforma győzelmének (...), a népi demokratikus országok igaza szószólójának" látta a magyar diadalt.

 

"Amikor a bolgár dolgozók a rádióból megtudták az eredményt, lelkes hurrá és bravó felkiáltásokban törtek ki. A Bulgáriában vendégszereplő moszkvai Szpartak és több bolgár labdarúgócsapat csoportosan, tolmács segítségével hallgatta a helyszíni közvetítést" - írta a magyar pártlap november 27-én.

 

A játékosok

 

BOZSIK JÓZSEF:

Született: 1925. november 28.

Elhunyt: 1978. május 31.

Válogatottság/gól: 101/11

 

1942 és 49 között a Kispesti AC, 1962-es visszavonulásáig az egyesület jogutódjának, a Budapesti Honvéd meghatározó játékosa. Tökéletes technikai képzettség, ötletgazdagság, taktikai érettség és kiváló irányítókészség jellemezte a támadófedezet - mai nevén középpályás - játékát. Ötször nyert bajnokságot a Honvéddal (1949-50, 1950, 1952, 1954, 1955), s 447 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

 

A világháború miatt viszonylag későn, 22 évesen ölthette magára először a címeres mezt: 1947. augusztus 17-én a Magyarország-Bulgária (9-0) mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban. Az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes lett. Pályafutásának egyik legjobb találkozója az "Évszázad mérkőzése", a londoni Wembley-stadionban 1953. november 25-én 6-3-as magyar győzelemmel végződött meccs volt. A népstadionbeli visszavágón is hasonlóképpen játszott (7-1), s társaival együtt valóságos nemzeti hős lett.

 

Az 1950-es évek első felében a világ legkiválóbb jobbfedezetének tartották. Bozsik 1953-ban tagja volt az olaszok elleni Európa-kupa-döntőt nyert csapatnak, de az 1954-es berni világbajnokság döntőjében elszenvedett vereség után (2-3) kissé megtört az ő pályája is. Másokkal ellentétben nem emigrált, hanem itthon maradt és talpra állt. Az 1955-56-os nemzetközi Aranylabda-szavazáson hatodik helyen végzett, 1958-ban a válogatottal részt vett a svédországi világbajnokságon.

 

1962. április 18-án a Népstadionban 80 ezer néző előtt góllal búcsúzott a válogatottól Uruguay ellen. Bozsik "Cucu" - ahogy mindenki becézte - 101-szer öltötte magára a címeres mezt, ezzel ő a magyar válogatotsági rekorder. Válogatott pályafutása alatt 101 mérkőzéséből 67 győzelemmel, 17 döntetlennel, 17 vereséggel végződött.

 

Visszavonulása után sem lett hűtlen a Honvédhoz: az 1960-as években a labdarúgó-szakosztály elnökeként, majd vezetőedzőként tevékenykedett. 1974 szeptemberében egy mérkőzés erejéig a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt.

 

1986. október elsején - Magyarországon először történt ilyen - róla nevezték el a kispesti Honvéd-stadiont. Fia, Péter szintén labdarúgó, majd sikeres futballedző lett, szövetségi kapitányként is tevékenykedett.

 

BUZÁNSZKY JENŐ:

Született: 1925. május 4.

Válogatottság/gól: 49/0

274 bajnoki és 49 válogatott találkozón szerepelt.

1945-46-ban elvégezte a MÁV Vasúti Tisztképzőt, 1964-ben szakedzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán. Kezdetben a MÁV-nál, majd 1947-től 1978-ig a Dorogi Szénbányáknál dolgozott. Sportolói pályafutását a Dombóvári Vasutasnál kezdte, azután a PVSK, később a Dorogi Bányász játékosa volt. Összesen 274 NB I-es mérkőzésen futballozott és 25 gólt szerzett. 1952-ben, Helsinkiben tagja volt az olimpiai bajnokcsapatnak, 1954-ben ezüstérmet nyert a svájci világbajnokságon. 1960 és 1973 között edzősködött. Az 1990-es években különböző vezetői posztot töltött be a Magyar Labdarúgó Szövetségben.

Dorog stadionja a képviselőtestület döntése alapján 2010. májusától a Buzánszky Jenő Stadion nevet viseli. Buzánszky Jenő tudásával jelenleg is aktívan támogatja a magyar futballt, a KÉSZ Labdarúgó Akadémia "Új Utakon" programjának szakmai felügyelőjeként és védnökeként segíti az utánpótlás nevelést.

2011-ben a Nemzet Sportolójának választották.

 

BUDAI LÁSZLÓ:

Született: 1928. július 19.

Elhunyt: 1983. július 2.

Válogatottság/gól: 39/10

Az FTC, az ÉDOSZ és a Bp. Honvéd csapatában szerepelt. A jobbszélső posztján híresek voltak pontos beadásai, amelyekből Kocsis Sándor számos nagyszerű gólt ért el. 1949 és 1959 között 

39-szer volt válogatott, részese 1952-ben az olimpiai győzelemnek, valamint az 1954-es vb-n az ezüstéremnek. Pályafutásának befejeztével edzőként tevékenykedett. Nevét viseli a REAC pályája.

 

CZIBOR ZOLTÁN:

Született: 1929. augusztus 23.

Elhunyt: 1997. szeptember 1.

Válogatottság/gól: 43/17

A Ferencvárosban, a Csepelben, majd a Bp. Honvéd csapatában kétszer is magyar bajnokságot nyert, s 1955-ben ő lett a gólkirály. Tagja volt az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet, az 1954-es svájci világbajnokságon "csak" ezüstérmet nyert válogatottnak. Az akkor világverő, legendás Aranycsapat balszélsőjeként 43-szoros válogatott volt, s 17 gólt szerzett a nemzeti tizenegyben. Az 1956-os októberi forradalom idején csapata külföldi túrájáról nem tért haza, előbb az AS Roma, majd 1958-tól az FC Barcelona csapatában szerepelt: kétszer nyert bajnokságot és egyszer Spanyol Kupát. Játszott BEK-döntőben: a Benficától 3-2-re kapott ki a katalán együttes, ő és Kocsis Sándor szerezte a Barcelona két gólját. Később még szerepelt az Espanyol és az Austria Wien együttesében is. Visszavonulása után Spanyolországban élt és egy kávézót vezetett. 1990-ben hazatelepült és Komáromban haláláig segítette a helyi labdarúgást.

 

GROSICS GYULA: 

Született: 1926. február 4.

Válogatottság/gól: 86/0

A Teherfuvar, a Honvéd és a Tatabányai Bányász kapusaként 1947 és 1962 között 86-szor őrizte a válogatott hálóját. A világ legjobb kapusai között tartották számon: a 18. helyen végzett az elmúlt évszázad hírességeit összesítő rangsorban. Nemcsak kitűnő hálóőr volt, hanem új színt is vitt a kapusjátékba: körültekintően irányította a védelem munkáját, együtt élt a játékkal, szükség esetén kapuját messze elhagyva, szinte hátvédként hárította el a veszélyt.

Az Aranycsapat tagjaként az 1952-es olimpián aranyérmet, az 1954-es világbajnokságon pedig ezüstérmet szerzett. Még két világbajnokságon is védte a magyar csapat kapuját. A Honvéd színeiben három bajnokságot nyert. 

Visszavonulása után Tatabányán és Salgótarjánban edzősködött. 1969-től nyugdíjaztatásáig a Volán SC ügyvezető elnöki tisztségét látta el. Nevét viseli a tatabányai stadion. 2011-ben a Nemzet Sportolójának választották.

 

HIDEGKUTI NÁNDOR:

Született: 1922. március 3.

Elhunyt: 2002. február 14.

Válogatottság/gól: 69/39

A válogatottban 1945 és 1958 között 69 mérkőzésen 39 gólt szerzett. A Wembleyben 1953. november 25-én az angolok elleni 6-3-as magyar sikerrel zárult találkozón háromszor talált a házigazdák kapujába. Tagja volt az 1952-ben olimpiai bajnok, 1954-ben világbajnoki ezüstérmes csapatnak.

Az MTK-val 14 év alatt háromszor (1951, 1953, 1958) nyert bajnokságot. Visszavonulása után szakvezetőként a legnagyobb sikert a Fiorentina kispadján érte el: az olasz csapattal 1961-ben megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját. 

Magyarországon a Győri ETO-t 1963-ban bajnoki címig vezette, irányításával az egyiptomi Al-Ahli Nationalnak ötször sikerült ugyanez a bravúr. Az MTK Hungária körúti stadionja Hidegkuti Nándor nevét viseli.

 

KOCSIS SÁNDOR:

Született: 1929. szeptember 21.

Elhunyt: 1979. július 22.

Válogatottság/gól: 68/75

1947-től az FTC, az ÉDOSZ, majd 1956-ig a Bp. Honvéd játékosaként hatszoros magyar bajnok, többszörös gólkirály. Az Aranycsapat legendás csatára, a felhőfejeseiről ismert balösszekötő 68-szor szerepelt a válogatottban. Az 1952-es olimpián aranyérmet, majd az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert csapat tagja volt, Svájcban a vb legeredményesebb góllövője lett. Az 1956-os forradalom után külföldre távozott, előbb Zürichben, majd 1958 és 1966 között Barcelonában játszott, ahol bajnokságot és kupát is nyert, s BEK-döntőben is szerepelt. Visszavonulása után Spanyolországban élt, ott is hunyt el.

Hamvait 2012-ben hazahozták, s a budapesti Szent István-bazilika kriptájában helyezték el.

 

LANTOS MIHÁLY:

Született: 1928. szeptember 29.

Elhunyt: 1989. december 31.

Válogatottság/gól: 53/5

Aktív játékosként az MTK, illetve a névváltoztatások után a Textiles, a Bp. Bástya és a Bp. Vörös Lobogó színeiben szerepelt. Közben 52-szer öltötte magára a válogatott mezét. Részese volt az 1952-es helsinki olimpiai győzelemnek, s 1954-ben a világbajnoki ezüstérem megszerzésének. Az MTK, illetve utódcsapatainak színeiben három alkalommal nyert bajnokságot. 1962-ben vonult vissza, majd edzőként dolgozott a görög Olimpiakosz Pireusznál, a Komló, a Videoton, végül pedig a Zalaegerszegi TE csapatánál.

 

LÓRÁNT GYULA:

Született: 1923. február 6.

Elhunyt: 1981. május 31.

Válogatottság/gól: 37/0

A Nagyváradi AC, a Vasas, majd a Honvéd középhátvédje. 1948 és 1955 között 37-szer játszott a válogatottban. Az Aranycsapat védelmének tengelyében, annak pillérévé vált. Kivételes taktikai érettsége pompás rúgókészséggel és fejjátékkal, nagyszerű ütemérzékkel és keménységgel párosult. Részese volt az 1952-es olimpiai győzelemnek, s az 1954-es világbajnokságon az ezüstérem megszerzésének. A Nagyvárad színeiben egyszer, a Honvéd játékosaként pedig háromszor nyert bajnokságot. Visszavonulása után külföldön edzősködött: először Romániában, majd az NSZK-ban a Köln, a Bayern München és a Schalke 04 csapatánál, végül Görögországban. Szalonikiben, csapata mérkőzése közben a kispadon halt meg.

 

PUSKÁS FERENC:

Született: 1927. április 2.

Elhunyt: 2006. november 17.

Válogatottság/gól: 85/84

1942-től a Kispesti AC - 1949-től Bp. Honvéd -, 1958 és 1967 között a Real Madrid játékosa. Az Aranycsapattal olimpiai bajnok 1952-ben, ezüstérmes az 1954-es világbajnokságon. Nyolcvanötször szerepelt a magyar válogatottban, s 84 gólt szerzett.

Rendkívül technikás, egyedülálló cselező készséggel rendelkező játékos volt. Az évszázad mérkőzésén, az Anglia elleni 6-3-as összecsapáson legendássá vált visszahúzós cselét követő gólja szinte valamennyi, a futballról szóló dokumentumfilmben látható.

Az 1956-os forradalom idején külföldön maradt, Spanyolországban telepedett le, ahol négyszer a nemzeti együttesben is pályára lépett. A Real Madriddal BEK-győztes: az 1960-as, 7-3-ra megnyert döntőben négy gólt lőtt az Eintracht Frankfurtnak.

Edzőként Görögországban, Chilében, Egyiptomban, Szaúd-Arábiában és Paraguayban dolgozott. A Panathinaikoszt 1971-ben BEK-döntőbe vezette. 1993 áprilisától júliusig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt.

Róla nevezték el 2002-ben a korábbi Népstadiont. 2004-ben felkerült a neve a világ legjobb labdarúgóinak névsorát tartalmazó FIFA 100-as listára, ebben az évben a Nemzet Sportolójának választották. A róla elnevezett felcsúti labdarúgó utánpótlás-nevelő központot Puskás 80. születésnapján, 2007. április 1-én avatták fel. A FIFA tiszteletére 2009-ben Puskás-díjat alapított, amely az év legszebb góljáért jár.

 

ZAKARIÁS JÓZSEF:

Született: 1924. március 5.

Elhunyt: 1971. november 22.

Válogatottság/gól: 35/0

Tagja volt az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet nyert, az 1954-es világbajnokságon második helyezett Aranycsapatnak. 35-ször szerepelt a válogatottban. A MATEOSZ játékosaként tűnt fel, innen került a válogatottba. Játszott a Bp. Előrében, majd 1951-ben az MTK-hoz igazolt. Kétszer lett bajnok. A válogatottban ő volt Bozsik párja, mindig az ellenfél legveszélyesebb emberét fogta.

 

GELLÉR SÁNDOR:

Született: 1925. július 12.

Elhunyt: 1996. március 13.

Válogatottság/gól: 8/0

Pályafutása a Püspökladányi SC-ben kezdődött, majd az MTK jogutódjainál (Textiles, Bp. Bástya, Bp. Vörös Lobogó) folytatódott. A kék-fehérek kapujában 260 bajnoki mérkőzésen állt és három bajnoki aranyérmet nyert csapatával. 1950 és 1956 között nyolcszor szerepelt a válogatottban.

A rendkívül megbízható, sportszerű játékos világklasszis vetélytársa, Grosics Gyula kortársaként és állandó tartalékaként többször is őrizte az Aranycsapat kapuját. Tagja volt többek között  az 1952-es olimpiai keretnek, az "Évszázad mérkőzését" megnyert csapatnak és a londoni mérkőzés visszavágójaként játszott a budapesti, 7-1-es hazai győzelemmel végződött találkozón.

 

SEBES GUSZTÁV:

Született: 1906. január 22.

Elhunyt: 1986. január 30.

1918-tól 1940-ig futballozott. 1945 és 1949 között már a labdarúgó-válogatott edzője, majd 1949-től 56-ig a legendás Aranycsapat szövetségi kapitánya volt. Irányításával a magyar válogatott 1952-ben olimpiai bajnoki címet, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert. 1954-ben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) alapító tagja lett, s 1960-ig alelnöke is volt. 1948 és 1960 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként tevékenykedett, 1950 és 1956 között elnökhelyettesként részt vett a legfelsőbb sportirányítás (Országos Testnevelési és Sportbizottság) vezetésében.

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,