Hajtóvadászat egy 1,7 milliárdos kínai kaszinóadós után

2014-05-15
A melbourni Crown Casino egy kínai VIP játékost kőröz, aki két hét alatt közel 8 millió dollárt, azaz nagyjából 1,7 milliárd forintot veszített náluk.

 

A kaszinó Viktória állam Legfelsőbb Bíróságán kezdeményezett eljárást, hogy visszaszerezze pénzét a Zhao Li nevű férfitól, aki a vád szerint nem hajlandó visszafizetni a 2011-ben felhalmozott több millió dolláros tartozását.  

 

A múlt hét végén beadott bírósági dokumentumok szerint a kaszinó 2011. júliusában 6 millió dolláros hitelkeretet biztosított Línek, azzal a feltétellel, hogy minden adósságát 20 napon belül vissza kell fizetnie.

A peranyagban az áll, hogy miután 2011. október 19-én Li megkezdte 13 napos pénzszórását, a Crown számos alkalommal több millió dollárral megnövelte a kaszinócápa hitelkeretét. 

Október 24-én Li sikeresen 8 millió dollárra növeltette hitelét, október 29-én pedig ismét a keret emelését kérte, ezúttal 10 millió dollárra.

Október 31-én a Crown engedélyezte a limit 13 millió dollárra való emelését azzal a feltétellel, hogy azt még aznap visszafizeti.

November 1-én – a Melbourne Cup lóverseny napján – Li 8 millió dolláros hitelt kért, a nap végére pedig 6.895.632 dollárral tartozott a kaszinónak.

Október 19. és november 11. között a Crown öt hitel markert adott ki Li nevére, melyeket a vádlott alá is írt, tehát elismerte tartozását, az összeget azonban azóta sem fizette vissza a kaszinónak, mely mostanra a kamatokkal közel 8 millió dollárra nőtt. 

 

A bírósági iratok szerint Li állandó lakhelye Kínában van, de megadott egy lakcímet Melbourne külvárosában, Balwynban is, azonban azt az ingatlant 2013-ban értékesítették. Az ötszobás kúria körül jelenleg térdig ér a gaz, a postaládából pedig kibuggyannak a levelek, és a számlák...

 

A Crown Melbourne-ben egyébként egyáltalán nem szokatlanok az ázsiai vendégek, ügyfelük 64 százaléka ugyanis kínai. Ez nem csak ebben a kaszinóban van így, az ausztrál VIP játékosok nagy része kínai. A kaszinók különböző ajándékokkal, ingyenes repülőjegyekkel és ellátással csábítják a VIP szerencsejátékos turistákat az országba. Érdekes adat, hogy a kínai turisták 80 százaléka első alkalommal azért utazik külföldre, hogy meglátogasson egy kaszinót.

 
Címkék: kaszinó,