Guardiola újra Mourinho ellen a Szuperkupáért

2013-08-29
Története legfájóbb vereségéért állhat bosszút a Bayern München a Chelsea-n az Európai Szuperkupában, amelynek 1997 után először nem Monaco, hanem Prága ad otthont.

 

A müncheni alakulat a Bajnokok Ligája 2011/12-es idényében hazai környezetben, az Allianz Arénában játszhatott a legrangosabb európai trófeáért, ám a londoni gárda végül büntetőkkel diadalmaskodott. A Bayern ugyanakkor egy évvel később éppen Londonban, a Borussia Dortmund elleni fináléban ért a csúcsra, kiharcolva ezzel a jogot, hogy története során negyedszer is megküzdjön az Európai Szuperkupáért, amelyet eddig még nem sikerült elhódítania.

 

A Chelsea szezonját az elmúlt idényben "megmentette" a Benfica elleni Európa Liga-győzelem. A Kékek egyébként 1998-ban a Real Madrid legyőzésével már elhódították egyszer a Szuperkupát, tavalyi BL-sikerüket követően azonban kikaptak az Atlético Madridtól.

 

A péntek esti találkozó nemcsak a két csapat, hanem a két edző személye miatt is érdekes. Josep Guardiola és José Mourinho az elmúlt években a Barcelona-Real Madrid párharcokon vívott egymással ádáz csatát, most azonban előbbi már a Bayernt, utóbbi pedig - 2004 és 2007 közötti szerepvállalását követően ismét - a Chelsea-t irányítja. Spanyol rivalizálásuk során 11 alkalommal kerültek szembe egymással, Guardiola öt, Mourinho pedig két győzelmet számlál. Kettejük utolsó párharcát 2010. november 29-én rendezték, akkor a Real Madrid 2-1-re győzött a Camp Nou Stadionban.

 

Az Európai Szuperkupáért kiírt összecsapás pénteken 20.45 órakor kezdődik.

 

A labdarúgó Európai Szuperkupa eddigi mérkőzései:

1973 (1972-es eredmény alapján): Ajax Amsterdam (holland, BEK-győztes)-Glasgow Rangers (skót, KEK) 3-2, 3-1 

1974 (1973): Ajax Amsterdam (B)-AC Milan (olasz, K) 0-1, 6-0 

1975: Dinamo Kijev (szovjet, K)-Bayern München (német, B) 1-0, 2-0 

1976: RSC Anderlecht (belga, K)-Bayern München (B) 1-2, 4-1 

1977: FC Liverpool (angol, B)-Hamburger SV (német, K) 1-1, 6-0 

1978: RSC Anderlecht (K)-FC Liverpool (B) 3-1, 1-2 

1980 (1979): Nottingham Forest (angol, B)-FC Barcelona (spanyol, K) 1-0, 1-1

1980: FC Valencia (spanyol, K)-Nottingham Forest (B) 1-2, 1-0, idegenben lőtt góllal 

1983 (1982): Aston Villa (angol, B)-FC Barcelona (K) 0-1, 3-0 

1983: Aberdeen (skót, K)-Hamburger SV (B) 0-0, 2-0 

1985 (1984): Juventus (olasz, K)-FC Liverpool (B) 2-0 

1987 (1986): Steaua Bucuresti (román, B)-Dinamo Kijev (K) 1-0 

1988 (1987): FC Porto (portugál, B)-Ajax Amsterdam (K) 1-0, 1-0 

1989 (1988): Mechelen (belga, K)-PSV Eindhoven (holland, B) 3-0, 0-1 1989: AC Milan (B)-FC Barcelona (K) 1-1, 1-0 

1990: AC Milan (B)-Sampdoria (olasz, K) 1-1, 2-0 

1991: Manchester United (angol, K)-Crvena zvezda (jugoszláv, B) 1-0 

1993 (1992-ből): FC Barcelona (B)-Werder Bremen (német, K) 1-1, 2-1 

1994 (1993-ból): AC Parma (olasz, K)-AC Milan (az O. Marseille helyett) 0-1, 2-0 

1995 (1994-ből): AC Milan (B)-Arsenal (angol, K) 0-0, 2-0 

1996 (1995-ből): Ajax Amsterdam (B)-Real Zaragoza (spanyol, K) 1-1, 4-0 

1997 (1996-ból): Juventus (B)-Paris SG (francia, K) 6-1, 3-1 

1998 (1997-ből): FC Barcelona (K)-Borussia Dortmund (német, B) 2-0, 1-1 

1998: Chelsea (angol, K)-Real Madrid (spanyol, B) 1-0 

1999: SS Lazio (olasz, K)-Manchester United (B) 1-0 

2000: Galatasaray (török, UEFA-Kupa-győztes)-Real Madrid (B) 2-1 - aranygóllal 

2001: FC Liverpool (U)-Bayern München (B) 3-2 

2002: Real Madrid (B)-Feyenoord (holland, U) 3-1 

2003: AC Milan (B)-FC Porto (U) 1-0 

2004: FC Valencia (U)-FC Porto (B) 2-1 

2005: FC Liverpool (B)-CSZKA Moszkva (orosz, U) 3-1 (0-1, 1-1, 2-1), hosszabbítás után 

2006: Sevilla (U)-FC Barcelona (B) 3-0 

2007: AC Milan (B)-Sevilla (U) 3-1

2008: Zenit (orosz, U)-Manchester United (B) 2-1

2009: Barcelona (B)-Sahtar Donyeck (ukrán, U) 1-0, hosszabbítás után 2010: Atlético Madrid (spanyol, Európa Liga-győztes)-Internazionale (olasz, B) 2-0 (0-0)

2011: FC Barcelona (B)-FC Porto (E) 2-0

2012: Atlético Madrid (E)-Chelsea (B) 4-1

 

Győztesek:

5 alkalommal: AC Milan

4: FC Barcelona

3: Ajax Amsterdam, FC Liverpool

2: Atlético Madrid, RSC Anderlecht, Juventus, FC Valencia 

1: Manchester United, Dinamo Kijev, Nottingham Forest, Aston Villa, Aberdeen, FC Porto, Steaua Bucuresti, Mechelen, AC Parma, Chelsea, SS Lazio, Galatasaray, Real Madrid, Sevilla, Zenit

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,