Guardiola most a Bayernt küldi harcba a Real ellen

2014-04-22
Hatodik alkalommal találkozik egymással a legjobb négy között a legrangosabb európai kupában a Real Madrid és a jelenlegi címvédő Bayern München labdarúgócsapata: a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonására szerdán kerül sor a madridi Santiago Bernabeu Stadionban.

 

Először 1976-ban csapott össze a két sztárklub, akkor az első mérkőzésen 1-1-es döntetlen született a spanyol fővárosban, majd a visszavágón 2-0-ra diadalmaskodtak a müncheniek, a párharc mindhárom német gólját a legendás Gerd Müller szerezte.

 

1987-ben a bajorok már az első mérkőzésen aratott 4-1-es sikerrel eldöntötték a párharcot, így még az is belefért, hogy a visszavágón 1-0-ás vereséget szenvedtek.

 

2000-ben Madridban 2-0-ra végeztek a csapatok, a visszavágón pedig Nicolas Anelka gólja válaszolt Carsten Jancker és Giovane Elber találatára, így a madridiak jutottak tovább.

 

Egy évvel később a németek bosszút álltak és kettős győzelemmel jutottak a fináléba.

 

A két klub történetétének legizgalmasabb elődöntős párharcát két évvel ezelőtt játszották a csapatok, akkor mindkét találkozó 2-1-es hazai győzelmet hozott, Madridban végül a 11-esekig jutottak, ezek során a Bayern diadalmaskodott.

 

A két sztárcsapat összességében 20 alkalommal találkozott egymással a legrangosabb európai kupasorozatban: 11 Bayern-győzelem mellett 7 madridi siker és 2 döntetlen született, a spanyol fővárosban 7 Real-diadal, 1 döntetlen és 2 müncheni győzelem a mérleg.

 

A Real Madrid utóbbi 17 hazai BL-mérkőzésén nem talált legyőzőre, legutóbb éppen a Bayern jelenlegi vezetőedzője, Josep Guardiola által irányított FC Barcelona tudott diadalmaskodni a Santiago Bernabeu Stadionban, azóta a madridiak 15 találkozót nyertek meg és kétszer játszottak döntetlent saját közönségük előtt.

 

A katalán szakember a Barcelona trénereként 15 alkalommal találkozott az ősi riválissal, kilenc győzelem, négy döntetlen és mindössze két vereség a mérlege, ráadásul kifejezetten impozáns, 33-15-ös gólkülönbséget mutathat fel.

 

A Bayernnek idegenben félelmetes a teljesítménye, ugyanis legutóbb 2012 októberében szenvedett vereséget Münchenen kívül, akkor nagy meglepetésre a fehérorosz BATE Boriszov otthonában hagyta ott a három pontot.

 

Mindkét gárda egy-egy, már begyűjtött trófeával a zsebében vág neki a találkozónak: a Bayern már bebiztosította bajnoki címét a Bundesligában, míg a Real Madrid az ősi rivális Barcelona legyőzésével a Király Kupában diadalmaskodott.

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,