Guardiola megszerezte első trófeáját a Münchennel

2013-08-31
A BL-győztes Bayern München hosszabbítás után, büntetőkkel legyőzte az előző szezonban Európa Ligát nyert Chelsea-t péntek este Prágában, ezzel története első Európai Szuperkupáját hódította el.

 

A trófeát eddig német csapatnak még soha nem sikerült megnyernie.

 

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a Chelsea, amely egy remek támadás végén Torres góljával hamar megszerezte a vezetést. A bekapott gól nyomán magához tért a Bayern, s a német csapat a folytatásban egyre többször tudott veszélyes akciókat vezetni, ráadásul a labdát is többet birtokolta, mint ellenfele. A müncheni gárdában elsősorban az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Év játékosa-díját csütörtökön bezsebelő Franck Ribéry brillírozott, ő számos alkalommal bevehette volna a londoniak kapuját.

    

A második félidő is gyors góllal indult, ezúttal azonban a német csapat volt eredményes: a már addig is remekül futballozó Ribéry egy nagyszerűen eltalált távoli lövéssel egyenlített két perccel a játékrész kezdete után. Ezt követően mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, majd a 70. perctől kicsit kapkodóbbá vált a játék, sorra követték egymást a gólhelyzetek, de a kapuba sem a Bayernnek sem a Chelsea-nek nem sikerült betalálnia. Utóbbi csapat a hajrában megfogyatkozott, Ramires megkapta a második sárga lapját, így el kellett hagynia a pályát.

 

A hosszabbítás harmadik percében meglepetésre az emberhátrányban futballozó angolok szereztek gólt: Eden Hazard remek egyéni megmozdulását követően újra José Mourinho tanítványainál volt az előny. Ezután a Bayern - elsősorban a hosszabbítás második félidejében - minden követ megmozgatott az újabb egyenlítésért, de a bombaformában védő, bravúrt bravúrra halmozó Petr Cech vezetésével a Chelsea egészen a 120. percig állta a sarat.

 

Az utolsó pillanatban azonban a csereként beállt Javi Martinez révén a müncheniek begyötörték a labdát az angolok kapujába, így jöhetett a tizenegyespárbaj. Ebben egészen az ötödik sorozatig egyik játékos sem hibázott, majd a mindössze 20 éves, csereként beállt Romelu Lukaku büntetőjét Manuel Neuer kivédte, így a Bayern megnyerte története első Európai Szuperkupáját.

 

Eredmény:

Bayern München (német)-Chelsea (angol) 2-2 (0-1, 1-1, 1-2) - tizenegyesekkel: 5-4

 

Prága, Eden Stadion, 21 ezer néző, v.: Jonas Eriksson (svéd)

gólszerző: Ribéry (47.), Martínez (121.), illetve Torres (8.), Hazard (93.)

kiállítva: Ramires (85.)

sárga lap: Ribéry (23.), Boateng (84.), illetve Cahill (41.), Ramires (64., 85.), David Luiz (66.), Torres (90.), Lukaku (99.), Cole (118.), Ivanovic (120.)

    

Bayern München: Neuer - Rafinha (Martínez, 56.), Boateng, Dante, Alaba - Lahm - Robben (Shaqiri, 96.), Müller (Götze, 71.), Kroos, Ribéry - Mandzukic

   

Chelsea: Cech - Ivanovic, Cahill, David Luiz, Cole - Ramires, Lampard - Schürrle (Mikel, 87.), Oscar, Hazard (Terry, 113.) - Torres (Lukaku, 98.)

 

Forrás: MTI

 

Címkék: labdarúgás,