Guadiola bizakodva várja a müncheni visszavágót

2014-04-24
Minden fontos mutatóban a címvédő Bayern München volt a jobb, kivéve a végeredményt: a Real Madrid hazai pályán nyert 1-0-ra, ennél fogva előnyösebb helyzetből várhatja a keddi németországi visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.

 

A párharc első, szerdai mérkőzésén a Santiago Bernabeu Stadionban a bajor együttes uralta a játékot, a statisztikák szerint a százalékos labdabirtoklási arány 64:36 volt a vendégek javára, akik 15 szögletet rúghattak, míg a hazaiak összesen hármat. Viszont a madridiak szórványos ellentámadásainak egyikéből - a 19. percben - a francia légiós, Karim Benzema betalált, s mivel a Bayern képtelen volt bevenni a házigazdák kapuját, a "mutatós" fölény dacára vereséggel távozott a spanyol fővárosból, 2012 októbere óta először maradva alul idegenben a legrangosabb európai kupasorozatban.

 

A Real olasz edzője, Carlo Ancelotti csapata egységét dicsérte, s úgy fogalmazott a meccset követően, hogy a kollektív munka gyümölcse lett a győzelem.

 

"Az, hogy nem játszhatott Gareth Bale és Cristiano Ronaldo is csupán ötvenszázalékos állapotban lépett pályára, azért nem tette könnyűvé a dolgunkat" - mondta a szakvezető, hangoztatva, hogy összességében elégedett az eredménnyel és a látottakkal, bár az első félidőben olykor szenvedtek, jobbára csak védekeztek, a Bayern diktálta a tempót, míg ők sokszor elvesztették a labdát, s "más nehézségek is akadtak". Egyszersmind óvatosságra intett, mondván, kicsi az előnyük, még minden előfordulhat Münchenben, ahol "roppant nehéz" mérkőzésre számít.

 

A németek katalán mestere, Pep Guardiola a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy a maga részéről derűlátóbb, mint volt a szerdai első összecsapás előtt. "Ekkora fölényben, mint most, korábban még egyetlen egyszer sem játszott a Real vendégeként a Bayern, csak az eredmény maradt el, a gólunk hiányzott" - összegzett a szakember. Hozzáfűzte, hogy képtelenség kilencven percen át birtokolni a labdát, de a visszavágón még ezt is megpróbálják. "Remélem, hogy Münchenben már nemcsak a mezőnyfölényünk lesz nyomasztó, hanem a Real kapuját is bevesszük" - mondta Guardiola.

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,