Golden State Warriors - Cleveland Cavaliers: Lebron a világ ellen

2018-05-31
Az NBA-ben sorozatban negyedszer rendeznek Golden State-Cleveland finálét. Igen ám, de az esélyek még sosem voltak ennyire egyértelműek, mint most. LeBornék végső győzelme a szorzók (és a látottak) alapján kisebb csoda lenne.

Golden State - Cleveland Cavaliers

NBA Finals - első mérkőzés

Online sportfogadás tipp: Golden State Warriors pontjai 113,5 felett

Unibet odds: 1.86

Kezdés: péntek, 03:00

 

A 2017-es fináléban a Golden State 4-1 arányban verte a Cavs csapatát, nem volt kérdés, melyikük a jobb. Most sincs, ettől még a párharc most is négy győzelemig tart, ezt a négy győzelmet pedig be kell gyűjteni.

Ezzel sem lehet nagy probléma.

A tavalyi fináléban 5 meccset játszottak, a GSW egyszer sem dobott 113 pont alatt. A Warriors dobott pontjai így néztek ki: 113; 132; 118; 115; 137. Átlagban a Golden State 123 pontot szórt James-ék ellen.

A mi tippünk, hogy most sem adják alább. A 2016-os fináléban még Durant nélkül 'csak' 99.87 pontot átlagolt a Warriors, azt a finálét 4-3 arányban el is bukta. Aztán megérkezett Durant, és a következő (ezidáig az utolsó) döntőben már a GSW nyert, gyakorlatilag simán. A Warriors dinasztia tehát halad az újabb bajnoki cím felé, végső győzelmük 1.10 körül fizet. Ez az odds is jelzi, mekkora a különbség a két együttes között.

Az odds valahol érthető, hisz ha jobban belegondolunk, a Cavs alaposan gyengült. Nincs Irving, aki helyett jött Thomas, aki pár meccs után máris odébbállt. Most lebutítva ott tartunk, hogy a Cavs Irvingért semmit sem kapott, mert Irving ugye nincs, akik pedig vannak, sokat nem tudnak hozzátenni. Hill mellett Nantz kb. percember. Ha Jeff Green nem játszik extrát legutóbb, és a Boston tudásának felét képes hozni, akkor a Celtics döntőzik.

A GSW erejét, a csapatban rejlő potenciált pedig jól jelzi, hogy a Houston elleni utolsó két meccsen egy félidőt odaadtak a Rockets együttesének, és csak a 3. negyedtől vették igazán komolyan, de akkor nagyon.

A Cavs védekezése valamit javult a play off-ra, -mondjuk volt honnan-, mivel az alapszakaszban gyakorlatilag nem volt a csapatnak normális védekezése. Ha Love nem játszik, márpedig egyelőre úgy néz ki, akkor még karcsúbb lesz a Cavs. Korver és JR nem tud konzisztensen jól dobni, és ki tudja, mikor pukkan ki LBJ, aki gyakorlatilag teljes meccseket játszott mostanában pihenő nélkül. Ha Love mégis játszik, akkor sem védekezésben segíthet a legtöbbet...

A tippünk az első meccsre, hogy a Warriors komolyan ráhozza a frászt a Cavs-re. Ha James védekezésben pihen akkor főleg jó tipp ez, márpedig támadásban nem pihenhet. A Warriors már rögtön az elején tudatni szeretné James-ékkel, hogy a szorzók reálisak. A Houston elleni párharcban a GSW az első meccsen 119-ig jutott, az első hazai meccsen 126-ig.

Ami pedig még faktor, hogy a Cavs két dobógépe, JR Smith és Korver védekezésben ilyen szinten a gyenge játékosok közé tartozik. Az kérdéses, hogy támadásban képesek-e kompenzálni a védekezésben miattuk keletkező deficitet. Aztán, ha még James is a kelleténél lazábban védekezik, akkor 'megette a fene'.

Alsóhangon 120 köré saccoljuk a GSW-t, otthon valószínűleg szét fogják szedni a Cavs gyenge védekezését.

Címkék: sportfogadás, tipp,