Futballistáknak tilos a fogadás!

A magyar futballklubok vezetői és a tulajdonosok harcot indítottak a bundázók ellen.

A labdarúgó-szövetség fegyelmi szabályzata már évek óta tiltja, hogy a futballisták sportfogadásban vegyenek részt, ám a hazai bundabotrány kirobbanása után a vezetők is felemelték a hangjukat: szinte mindenki megtiltotta a játékosainak, hogy pénzt tegyenek meccsekre  - írja a Blikk.

„Minden játékos szerződésében kikötésként szerepel ez a pont, ezért ha bárkiről kiderülne, hogy fogad, alighanem azonnal elbocsátanánk, hiszen az szerződésszegésnek minősülne” – tájékoztatta a Blikket Orosz Pál, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. sportigazgatója.

„A házirendünkbe és a játékosok szerződésébe is belefoglaltuk a sportfogadások tiltását. A szabály megszegőit megbüntetjük, és kártérítési igénnyel lépünk fel velük szemben.  Ez alapján akarunk elégtételt venni a mostani fogadási csalásokban gyanúsított korábbi futballistáinkkal szemben, ha jogerős ítélet születik. Hiszen a súlyos erkölcsi veszteség mellett legalább 66 millió forinttól estünk el azzal, hogy 2009-ben kiestünk az NB II-be” – mondta Horváth Károly, a Siófok ügyvezetője, miután kiderült, hogy a 2009-es Honvéd–Siófok kupameccs, valamint a ZTE–Siófok és a Siófok–Kaposvár bajnoki is gyanús eredményt hozott.

Az Újpestnél belefoglalták a házirendbe, hogy a tiltott sportfogadás bűncselekménynek minősül, a Honvédnál, a Pápánál, a Haladásnál és a ZTE-nél pedig a vezetők személyesen beszéltek a keret tagjaival. Több klubnál – Paks, Kaposvár, Vasas – pedig csak tervezik, hogy megelőző intézkedéseket hoznak.

„A Vasas játékosainak szerződésében nincs olyan pont, amely tiltaná számukra vagy közvetlen hozzátartozóik számára a szerencsejáték-fogadásokban való részvételt. Jogászaink azonban már keresik annak a lehetőségét, hogy miként lehetne kiegészíteni az érvényben lévő szabályokat egy ilyen jellegű passzussal” – árulta el a Blikknek Kovács Ágnes ügyvezető igazgató.

Diósgyőrben egyelőre még sokkal elnézőbb a vezetés, nem felügyelik, fogadnak-e a játékosok. Ez azért is érdekes, mert a klubnak a 2010 májusában rendezett, a Nyíregyháza ellen 1-0-ra elveszített bajnokija szerepel a gyanús meccsek listáján.

„Továbbra is várjuk a rendőrségi nyomozás végeredményét, ha pedig kiderül, hogy kik a felelősök, akkor természetesen megtesszük a szükséges lépéseket „– mondta Dudás Hunor, a DVTK ügyvezető igazgatója. „ Magyarországon egyébként is legális a fogadás, bárki bemehet egy totózóba, így a labdarúgók ezt ugyancsak megtehetik. „