Férfi vízilabda ob I - Rajt szombaton hét mérkőzéssel

2013-09-06
Mind a 14 csapat vízbe száll szombaton, vagyis teljes programmal, hét mérkőzéssel rajtol a bajnoki idény a hazai férfi vízilabda élvonalában.

 

A 2013/14-es vetélkedésre alapvetően "átöröklődtek" az elmúlt szezon erőviszonyai, legalább is mind a címvédő Eger, mind a mögötte másodikként végzett Szolnok esélyei újfent kiválóak, s nem jelentene meglepetést, ha ugyanez a két gárda vívná a döntőt a jövő évi rájátszás végén is. A hevesieknek a legnagyobb fogásuk alighanem az, hogy a nyáron, Barcelonában világbajnoki címet szerzett válogatott mindkét centerét, Hárai Balázst és Bedő Krisztiánt is megszerezték, s megtartották a háromszoros olimpiai bajnok Biros Pétert. A Szolnok pedig főleg azzal csinált jó vásárt, hogy két olimpiai bajnoka, Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert mellé többek között a friss vb-aranyérmes, balkezes Vámos Mártont is szerződtetni tudta, nem beszélve arról, hogy immár náluk pólózik - a szerb légiós különítmény harmadik tagjaként - a világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Stefan Mitrovic is. 

A legutóbbi, addig páratlan végeredmény - hogy a bajnoki dobogó mindhárom fokát vidéki együttes foglalja el - az új szezonban ismétlődhet, miután a harmadik helyen zárt Szeged nagyjából ugyanolyan erős, mint volt. Igaz, hogy többen is elmentek, ám a maradó alapemberek, a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás és a két újdonsült világbajnok, Decker Ádám és Szivós Márton után érkezett, s a mostani szezontól már a Tisza-partiaknál véd a spanyolországi vb legjobb kapusának megválasztott, ex-vasasos Nagy Viktor. 

A korábbi "örökös" bajnok, de legutóbb már csak negyedik Vasas viszont kifejezetten meggyengült több sztárjátékosa, így Nagyon kívül Hárai és Vámos távozásának következtében. Igaz, hogy az angyalföldiek ugyanakkor csupa reményteljes fiatalt igazoltak, akik a juniorválogatott tagjaként már bizonyították tehetségüket, és ha egységes csapattá formálódnak, a régiek közül mások mellett az olimpiai bajnok centert, Steinmetz Ádámot is változatlanul a soraikban tudó piros-kékek szintén ott lehetnek a végelszámolásnál, de legalább is a dobogó közelében. 

Az évtizede még az ob I meghatározó együttesének számító, s mindhárom olimpiai bajnokát - a háromszoros aranyérmes Kiss Gergelyt, s az egyformán kétszeres első Gergely Istvánt és Steinmetz Barnabást is megőrző - Honvédnak, akárcsak az előző idényben előtte, ötödikként végzett, s frissiben a vb- és Eb-aranyérmes, olimpiai második montenegrói Predrag Jokicot szerződtető Debrecennek a legjobb hat közé kerülés lehet a célja, az elődöntős szereplés azonban már bravúrnak számítana részükről. 

A derékhadat - az amúgy három ausztrál légióssal gazdagodó - FTC mellett a BVSC, az OSC és a Szentes alkotja, míg leginkább a kiesés elkerülése lehet a fő célja a Pécsnek, a Kaposvárnak - amely a háromszoros olimpiai bajnok ex-egri kapus, Szécsi Zoltán leigazolásával bravúrosan erősített -, s méginkább a két újoncnak, a KSI-nek és az Yblnek.

 

A szombati első forduló műsora:     

11.00: KSI SE - BVSC-Zugló

16.00: Kaposvári VK - Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 

18.00: Széchenyi Bank-FTC - ZF-Eger

18.00: Valdor-Szentesi VK - Debreceni VSE

19.00: PVSK-Fűszért - A-HÍD Szeged VE

19.30: OSC-Újbuda - TEVA-Vasas 

19.30: Hegyalja-Ybl - RacioNet-Honvéd

 

Forrás: MTI

 

 

 

Címkék: vízilabda,