Férfi vízilabda ob I - Egyenlített a Szolnok

2014-05-13
A hazai vereség után idegenben diadalmaskodott a címvédő Eger felett a Szolnok, ezzel egyenlített a férfi vízilabda-bajnokság döntős sorozatában, amely az egyik fél harmadik győzelméig tart.

 

Az alapszakaszgyőztes Szolnok és a címvédő Eger első meccsét a hevesiek nyerték, a hétfői második - immár egri - csata azonban nem úgy indult, hogy meglesz a második siker is. A Tisza-parti társaság ugyanis 1-0-ra, majd 3-1-re elhúzott az első negyed elején. Szépítésre még futotta a vendéglátók erejéből (2-3), utána azonban két újabb szolnoki találat következett, különösen az olimpiai és világbajnok Hosnyánszky Norbert csavargólja volt parádés (2-5).

 

A második negyedet az Eger kezdte jobban: Varga II. Zsolt felső sarkos bombagóljaival felzárkózott a bajnokcsapat (4-5). Az egyenlítés azonban nem jött össze, mert amíg a hazaiak elrontották emberelőnyös helyzeteiket, a vendégek kétszer is betaláltak a hat az öt elleni játékban, megőrizve az első negyedben felhalmozott előnyt (4-7).

 

A harmadik nyolc percben kettős emberelőnybe kerültek a csapatok, és mindkettő élt is a lehetőséggel (5-8). Aztán percekig nem történt változás, vagy a jó védekezés, vagy a rossz lövések miatt, mígnem a triplázó szerb légiós, Milan Aleksic élt a létszámfölény kínálta alkalommal (5-9). 

 

A befejező negyedben a Szolnok már nem igazán erőltette a támadásokat, az Egernek ugyanakkor egyre görcsösebbé vált a játéka. Az alapszakaszelső végül hat góllal nyert, azaz egyenlített a pólós párbajban.

 

A döntő harmadik összecsapását csütörtök este rendezik Szolnokon 19.15-től.

 

Eredmény, rájátszás, döntő, 2. mérkőzés:

ZF-Eger - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC 5-11 (2-5, 2-2, 1-2, 0-2)

góldobók: Varga II. Zs. 2, Gór-Nagy, Zalánki, Kovács G. 1-1, illetve Aleksic 3, Hosnyánszky, Pásztor , Mitrovic 2-2, Török, Kis 1-1

A párharc állása: 1-1.

 

A másik hétfő esti összecsapáson a Ferencváros a Népligetben egy góllal legyőzte a Pécset, így előnyhöz jutott a 9. helyért kiírt és két nyertes meccsig tartó párharcban.

 

Eredmény, az 9. helyért, 1. mérkőzés:

Széchenyi Bank-FTC - PVSK-Fűszért 7-6 (1-2, 2-1, 2-1, 2-2)

A párharc állása: 1-0 az FTC javára.

 

Forrás: MTI

Címkék: vízilabda,