FTC - MTK: Idén sem kerülték el egymást

2020-06-04
A magyar bajnokság a hölgyeknél is félbeszakadt, de a BL-indulás jogáért megharcol az ország talán jelen pillanatban két legerősebb női együttese, a Fradi és az MTK.

FTC (női) - MTK (női)

NBI -

Online sportfogadás tipp: Gólok száma 2,5 felett

22Bet odds: 1.575

Kezdés:  2020.06.04. 17:30

 

Az nem kérdés, hogy a Fradi ott van az ország két legjobb csapata között a hölgyeknél is, de az MTK-DVTK találkozó után az sem, hogy a kék-fehérek is jobban jelen pillanatban a DVTK-nál.

A Fradi a Kelen FC ellen játszott még májusban felkészülési meccset, azt 14-2-re nyerte. Dörnyei mester a meccs után elmondta, hogy itt nem az eredmény volt a lényeg, hanem az, hogy végre meccset játszottak a lányok. Pályára lépett 24 játékos csak az FTC részéről, szóval ott tényleg a mozgáson volt a lényeg, itt az MTK ellen már az eredmény számít.

Vágó Fanny az ex-MTK játékos ma már az FTC-t erősíti, és valóban, hisz ontotta a gólokat, amíg közbe nem jött a szünet. Vágó most a magyar mezőny egyik legjobb kapusának, Szőcsnek a kapuját akarja bevenni, délután meglátjuk, hogy sikerül-e neki. Vélhetően igen, azért a DVTK is megtette, igaz, kapott rá ötöt. Mondjuk az a pár nappal ez előtti MTK-DVTK meccs nem a védelmeket és kapusokat dicsérte, hisz nem volt igazán sok lövés, ehhez képest a 6 gól nem kevés!

Reméljük, hogy most a bajnoki döntőnek nevezhető párharc meccsein is potyognak majd a gólok. Ami biztos, hogy a jókedv adott lesz, végre ismét focizhatnak a lányok, játszhatnak egy jót. Most nincs az, hogy fásult csapatok feszülnek egymásnak. Már az MTK-DVTK meccs is elég jó színvonalú volt, ez az MTK-FTC párharc vélhetően még jobb lesz. Bár az esélyes a Fradi, azért ez az MTK a korábbi években sokkal nagyobb underdogként is tréfálta meg a zöld-fehéreket.

A Fradinál ott elöl az a Mosdóczi-Diószegi-Vágó trió igencsak ütőképes, de az MTK is bizonyította a DVTK ellen, hogy képes gólokat szerezni. Koncentráltak maradtak a lányok a DVTK kapuja előtt, és egyébként is híres arról az MTK, hogy a Fradi ellen általában nincs raklapnyi ziccere, de ha akad egy-két helyzet, akkor azt gólra váltja a csapat.

Címkék: sportfogadás, tipp,