FIFA-gála - A díjazottak

2014-01-13
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája nyerte el 2013-as teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfőn. A legszebb gólért járó Puskás-díj a svéd Zlatan Ibrahimovicé lett.

 

A 28 éves Ronaldo 2008 után második alkalommal érdemelte ki az elismerést, amelyet korábban csak két portugál, a nemrég elhunyt Eusébio, valamint Luis Figo kapott meg. A királyi gárda világklasszis futballistája, aki a 2013-as naptári évben összesen 69-szer volt eredményes, szoros küzdelemben előzte meg két riválisát: ő a voksok 27,99 százalékát kapta, míg az FC Barcelona elmúlt négy alkalommal aranylabdás argentin játékosa, Lionel Messi 24,72 százalékkal lett második, a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München francia szélsője, Franck Ribéry pedig 23,36 százalékkal a harmadik.

A FIFA szóvivője, Walter De Gregorio elárulta, a végső sorrend nem változott azáltal, hogy a FIFA meghosszabbította a szavazási határidőt, ráadásul így a voksolásra jogosultak 50 százaléka helyett 88 százaléka nyilvánított véleményt.

"Nincsenek szavak, amelyekkel leírhatnám ezt a pillanatot" - mondta meghatódva a győztes Ronaldo.

A nőknél az Európa-bajnoki címet nyert német válogatott kapusát, Nadine Angerert választották a legjobbnak.

Az ötödik alkalommal kiírt Puskás-díjat, vagyis az év legszebb góljáért járó elismerést Ibrahimovic kapta. A Paris Saint-Germain svéd csatára 2012 novemberében az angolok elleni barátságos válogatott mérkőzésen csaknem 30 méterről, fantasztikus mozdulattal ollózott a kapuba. A díjat - amelyet korábban Cristiano Ronaldo, a török Hamit Altintop, a brazil Neymar és tavaly a szlovák Miroslav Stoch érdemelt ki - Orbán Viktor miniszterelnök adta át.

A legjobb tréner Jupp Heynckes, a Bajnokok Ligája-győztes, német bajnok és kupagyőztes Bayern München nyáron távozott vezetőedzője lett. A legjobb női csapatot irányító szakembernek a német válogatottat ismét Eb-sikerre vezető Silvia Neidet választották, ő 2010 után másodszor részesült ebben az elismerésben.

A FIFA tiszteletbeli Aranylabdával jutalmazta minden idők egyik legjobb labdarúgóját, a brazilok háromszoros világbajnok élő legendáját, Pelét. Az indoklás szerint azért vehette át a díjat, mert az ő idejében még csak Európában futballozó játékos kaphatta az elismerést, így neki soha nem volt esélye elnyerni azt, hiába tartották kora legjobbjának.

Az elnöki különdíjat Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi belga elnöke vehette át, míg a FIFA Fair Play Díját az Afgán Labdarúgó Szövetség érdemelte ki.

A labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által megválasztott álomcsapatba a spanyol bajnok Barcelonából négyen kerültek be, míg a BL-győztes Bayern Münchenből hárman. Az együttes még a Real Madrid és a Paris Saint-Germain két-két játékosával egészül ki.

A zürichi díjátadó gálán jelen volt Puskás Ferenc özvegye.

 

A hétfőn rendezett zürichi éves FIFA-gála díjazottjai:

FIFA-Aranylabda (az év legjobb férfi játékosa): Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)

az év legjobb női játékosa: Nadine Angerer (német)

az év edzője férficsapatnál: Jupp Heynckes (német, Bayern München)

az év edzője női csapatnál: Silvia Neid (német, Németország)

FIFA Puskás-díj (az év legszebb gólja): Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain)

FIFA elnöki különdíj: Jacques Rogge (belga)

FIFA Fair Play-díj: Afgán Labdarúgó Szövetség

FIFA tiszteletbeli Aranylabda: Pelé (brazil)

Az Év csapata:

Manuel Neuer (német, Bayern München) - Daniel Alves (brazil, FC Barcelona), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Thiago Silva (brazil, Paris Saint-Germain), Philip Lahm (német, Bayern München) - Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), Xavi Hernández (spanyol, FC Barcelona), Franck Ribéry (francia, Bayern München) - Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,