Eurochallenge Kupa: a Ljuberci a Szolnok első ellenfele

2014-04-25
Dragan Aleksic vezetőedző szerint a Szolnok minden szempontból készen áll a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa péntektől vasárnapig Bolognában sorra kerülő négyes döntőjére.

 

„Kedden nagyszerű meccsen nyertünk az Atomerőmű ellen, tegnap utaztunk és pihentünk, ez a mai az első edzésünk itt Bolognában, és mindenki egészséges” - nyilatkozta az MTI-nek a szerb szakember a csütörtök délutáni tréning közben, hozzátéve: tanítványai az Adria Ligában és az Eurochallenge-ben már hozzászoktak ahhoz, hogy egy-két nap alatt ráhangolódjanak a fontos meccsekre.

 

A pénteki elődöntős ellenfélről, az orosz Ljuberciről szólva Aleksic elmondta, kettes és hármas poszton remek amerikai játékosaik vannak Courdon Higgins és Jeremy Chappell személyében, szerb centerük, Milovan Rakovic pedig tapasztalt és erős játékos, aki éveken át az Euroligában - többek között az olasz Sienánál - edződött.

 

„Őket egészítik ki a fiatal és energikus orosz játékosok, így remek összetételű csapatot alkotnak, de mi tudjuk, hogyan kell játszani ellenük” - zárta összegzését.

 

Báder Márton csapatkapitány kifejtette, minden kosaras életében meghatározó élmény Final Fourt játszani, így kicsit már a keddi bajnokin is a bolognai tornára hangoltak.

 

„Ami a Ljubercit illeti, nagyon erős bajnokságban edződnek, de ugyanez rólunk is elmondható. Ugyanakkor tudvalevő, hogy nincsenek meccsben, hetek óta nem játszottak tétmérkőzést, csak Litvániában edzőtáboroztak. Ez általában negatívan szokott hatni egy csapatra” - jelentette ki a szolnoki center.

 

A szolnokiak pénteken délelőtt fél tízkor dobóedzéssel zárják a felkészülést, majd 18 órakor kezdik meg a Ljuberci elleni elődöntőt. A másik ágon 20.30-tól a házigazda olasz Reggio Emilia és a török Gaziantep csatázik a PalaDozza csarnokban.

 

Forrás: MTI

Címkék: kosárlabda,