Espanyol - Sevilla:Ismét korán találkoznak

2019-08-18
Ha első forduló, akkor Espanyol - Sevilla. Az utolsó három idényt tekintve kétszer is szezonnyitót játszottak, most ismét az első körben találkoznak.

Espanyol - Sevilla

Online sportfogadás tipp:  Lapok száma 5,5 felett

Unibet odds: 1.93

Kezdés:  2019.08.18. 19:00

 

Egészen érdekes, hogy az elmúlt három idényből kettő olyan volt, ahol a Sevilla és az Espanyol már az első fordulóban találkozott. Ez még ok, de hogy megint összesorsolták a két együttest már az első körben, az már valóban érdekes. Tehát ezt az idényt is tekintve 4-ből háromszor már az első fordulóban találkozik a katalán csapat az andalúzzal.

A 2016-os találkozójuk volt felejthetetlen, egy vízilabdás 6-4-et hoztak össze, mintha gólösszefoglalót néztünk volna. Aztán 2017-ben már csak 1-1 volt a végeredmény, elmaradt a 6-4-től, de azért egy-egy gólt mindkét csapat összehozott. Ott inkább a lapok domináltak, abból jó spanyol meccshez méltó módon 7 kártya került felmutatásra, Banega pedig a pirosat is megkapta. Az a Banega, akinek a szezon végére eldurrant az agya, ott is kiállítatta magát, így most nem léphet pályára eltiltás okán.

És maradjunk is a lapoknál, mert vélhetően lesz bőven ismét. Munuera spori majd gyakran nyúl a zsebébe, mert egyik sem az a finom csapat. A Sevilla ráadásul szinte teljesen kicserélődött, maradt egy két veterán, mint Navas, de mentek rengetegen. Ben Yedder, Mesa, Wöber, Aleix Vidal, Sarabia, Rog, Promes, A. Silva, Muriel és Ganso is távozott, és legalább ennyien érkeztek. Szóval nem túlzás állítani, kicserélődött a keret. Itt az első fordulóban összeszokottságról nem nagyon beszélhetünk majd. Ellenben az fix, hogy mindenki pörög majd vendég oldalon, mindenki  bizonyítani akar, meg egy fix helyet a kezdőben. Ilyenkor azért könnyű túlpörögni.

Az Espanyolt sem kell félteni, igazi kemény, fizikális együttes. Tavaly nagyon jó idényt futott, kiharcolta az EL-indulást, ahol a Stjarnan ellen sikerrel lépett tovább, majd a Luzernt oda-vissza 3-0-ra verte. Jó formában vannak tehát a barcelonaiak, egységesebb csapat jelenleg, de a vendég csapat kellően motivált, úgyhogy nem szabad félvállról venni a találkozót. Ráadásul az Espanyolra csütörtökön már a Zorya vár az EL-ben, illene tartalékolni, biztos, hogy többen pihenőt kapnak.

Az előző idényben a Cornellában márciusban találkoztak, akkor Ben Yedder büntetőjével a Sevilla 1-0-ra nyert. Gólzápor tehát nem volt, de volt 6 sárga lap, na meg két kiállítás. Szóval a tippünk, hogy most sem fognak finomkodni, de azért hátha lesznek gólok is.

Címkék: sportfogadás, tipp,