89 éves korában elhunyt Doyle Brunson, kétszeres póker világbajnok és számos pókerkönyv szerzője.
A pókervilág az egyik legnagyobb sztárját búcsúztatja. A póker keresztapjának tartott Doyle Brunson május 14-én, életének 89. évében, Las Vegasban hunyt el. Halálának okát még nem közölték.
"Nehéz szívvel jelentjük be édesapánk, Doyle Brunson halálát" – tweetelte ügynöke, Brian Balsbaugh, a család nevében vasárnap 18:12-kor. "Szeretett keresztény ember, férj, apa és nagyapa volt. Az elkövetkező napokban többet fogunk mondani, ahogy tisztelgünk az öröksége előtt. Kérem, tartsák imáikban Doyle-t és a családunkat. Nyugodjon békében."
Az 1933-ban a texasi Longworthben született Brunson sportolóként kezdte, a Hardin-Simmons Egyetemen kosárlabdázott. Egy súlyos térdsérülés összetörte az álmát, hogy bekerüljön az NBA-be, de a lelkét nem. Az 1950-es évek elején felfedezte magának a pókert, és elég jó volt a játékban ahhoz, hogy ebből finanszírozza tanulmányait és orvosi költségeit.
A "Texas Dolly" becenéven is emlegetett Brunson később aztán a történelem egyik legnagyobb hatású pókerjátékosa lett, aki közel 65 éven át tartó profi pályafutása során kétszer (1976-ban és 1977-ben) is megnyerte a WSOP póker-világbajnokság döntőjét. Karrierje során 10 WSOP-versenyen diadalmaskodott, amivel a mai napig a második helyen áll az örökranglistán Johnny Channal holtversenyben Phil Ivey mögött, aki 16 karkötőt gyűjtött eddig. 1988-ban beiktatták a Póker Hírességek Csarnokába, 2006 januárjában a Bluff Magazine őt választotta a póker világának legbefolyásosabb szereplőjévé.
2005-ben nyerte utolsó WSOP-karkötőjét. Utolsó főversenyes nyereményét 2013-ban szerezte, ezt követően egészségi állapota miatt már nem játszott profi szinten.
1978-as "Super System" című könyvét, amely a Texas Hold’em addig csak profik számára ismert stratégiáit ismertette, a póker bibliájának tartják.
„Soha nem lesz még egy Doyle Brunson" - tweetelte vasárnap este, a hatszoros WSOP-bajnok Daniel Negreanu, egyike annak a több száz mai pókersztárnak, akiket Brunson inspirált arra, hogy életüket a játéknak szenteljék.
"El sem hiszem, hogy eljött ez a nap" - tette hozzá az ötszörös WSOP-bajnok Scotty Nguyen. "A szívünkben mindig ott lesz a helye, az ember, a mítosz, a legenda és a póker KERESZTAPJA...".
"Nyugodjon békében a legnagyobb legenda" - kommentálta a World Series of Poker Twitter-oldalán. "Köszönjük, hogy tökéletes játékos és úriember voltál. Soha senki nem fogja betölteni a helyedet."
""Legenda"- nem érzem megfelelőnek a szót" - tette hozzá a háromszoros WSOP-bajnok Phil Galfond, aki sokak érzéseit írta le a pókervilágban. "Nincs szavunk arra, amit Doyle Brunson jelent a póker számára."
Végstádiumú rákbetegnek hazudta magát, hogy bejusson a póker vébére
5 dolog, amit eltanulhat a híres szerencsejátékosoktól
Rekordokat döntött a 2023-as póker világbajnokság


