Elhunyt Gyarmati Dezső

2013-08-19
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója.

 

A miskolci születésű sportember volt az egyetlen olyan játékos, aki öt olimpián szerepelt, ráadásul mind az ötön éremmel gazdagodott: Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban arannyal, Londonban ezüsttel, Rómában pedig bronzzal, s lett ezzel minden idők legeredményesebb pólósa. Kétszer volt Európa-bajnok csapat tagja is, kétszeres főiskolai világbajnok, nyolcszoros magyar bajnok, a válogatottban 108 alkalommal szerepelt.

 

Münchenben, 1972-ben Rajki Béla segítőjeként ténykedett, majd négy évvel később, Montrealban már mint szövetségi kapitány vezette olimpiai bajnoki címig a magyar csapatot, amellyel nyert többek között vb-t, két Eb-t, s Világkupát is. Edzőként több klubcsapatnál dolgozott, itthon és külföldön egyaránt. 1992-től a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) alelnöke, 1996-tól társelnöke volt.

 

Politikusként 1990 és 1994 között az MDF országgyűlési képviselője volt, majd 2003-ban a Fidesz kulturális tagozatában a sportszekció elnöke lett. Első felesége a szintén olimpiai bajnok úszó, Székely Éva volt, lányuk, az úszó Gyarmati Andrea Európa-bajnokságot nyert, olimpiai ezüstérmet szerzett. Unokája, Hesz Máté válogatott vízilabdázó lett, míg Szilágyi Liliána úszásban képviselte a magyar színeket tavaly a londoni olimpián.

 

Kitüntetései, erkölcsi elismerései közül kiemelkedik az 1994-ben megkapott Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, illetve a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, amit 2010-ben ítéltek oda neki. 2004 óta volt a Nemzet Sportolója.

 

Gyarmati Dezső temetéséről a család és a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) a későbbiekben intézkedik - olvasható az MVLSZ honlapján.

 

Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere közleményben tudatta, hogy a kerületi önkormányzat a saját halottjának tekinti Gyarmati Dezsőt. A képviselőtestület 2011-ben választotta a 40 éve a kerületben lakott sportembert a II. kerület díszpolgárává.

 

Saját halottjának tekinti a vasárnap elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is. "A legendás vízilabdázó még sok évvel aktív pályafutása lezárását követően, idős korában is fáradhatatlanul küzdött a sportág népszerűsítéséért." - áll az Emmi közleményében, amely kiemeli: "Gyarmati Dezső Magyarország egyetlen sportolója, aki játékosként öt olimpián szerzett érmet, és amelyek mellett szövetségi kapitányként még kettővel gazdagította a magyar sporttörténetet".

 

A minisztérium és a II. kerület önkormányzata mellett a Halhatatlanok Egyesülete, amelynek alapítója és elnöke is volt Gyarmati Dezső, szintén arról tájékoztatta az MTI-t, hogy saját halottjának tekinti a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót.

 

A Nemzet Sportolójának haláláról a parlamenti pártok is megemlékeztek.

 

"A Fidesz országgyűlési frakciójának képviselőcsoportja mély megrendüléssel értesült arról, hogy elhunyt Gyarmati Dezső, a nemzet sportolója. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázótól, kiemelkedő sportembertől, valamint a Fidesz Kulturális Tagozat sportszekciójának elnökétől fájdalommal búcsúzunk" - áll a Fidesz frakciójának közleményében.

 

"Személyében a nemzet hírnevét öregbítő, Magyarország tekintélyét és rangját emelő, példátlan karriert maga mögött tudó sportolót veszítettünk el, hiánya egy egész nemzetnek fog fájni, s fáj már most, a lesújtó hír hallatán" - olvasható az MSZP közleményében.

 

"A sport területén szerzett eredmények és kitüntetések mellett a számos megérdemelt civil és állami elismerés is bizonyítja, élete nem csupán a sportolóknak, hanem minden magyar embernek követendő példa" - írta részvétnyilvánításában a Jobbik.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: vízilabda,