Elgördülhet az akadály az Euromillions magyar bevezetése elől

2013-03-20
A jövőben magyar állampolgárok számára, Magyarországon is elérhetővé válhatnak a több európai állam által közösen szervezett lottójátékok, a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényt is érintő költségvetési bizottsági módosító javaslat szerint.

 

A parlamenti testület szerdán módosító indítványokat nyújtott be az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködést szabályozó törvényjavaslathoz, amely egyéb jogszabályokat is módosít. 

 

A költségvetési bizottság által benyújtott, 10 pontos módosító indítvány elsősorban jogharmonizációs célú, másrészről a gazdasági környezet kedvezőbbé tételét szolgáló és a jogalkalmazást elősegítő és pontosító módosításokat tartalmaz.

 

A szerencsejáték törvény módosításával az állami szerencsejáték szervezőnek lehetősége nyílik nemzetközi szervezésű számsorsjátékban és totalizatőri fogadásban részt venni. Az új játékforma esetén a Szerencsejáték Zrt. az Euromillions és Eurojackpot játékokhoz hasonló nemzetközi szerencsejátékokhoz csatlakozhat szervezőként, és biztosíthatja a magyar játékosok részvételét. A költségvetési bizottság - miután ellenzéki tagjai ekkor nem voltak jelen - egyhangúlag támogatta a módosító indítványokat.

 

Pősze Lajos, a bizottság független tagja, a Szerencsejáték Zrt. (akkoriban még Szerencsejáték Rt) korábbi elnök-vezérigazgatója kérdésére a kormány képviselője elmondta, hogy az eurólottó adója megegyezik a belföldi hasonló szerencsejáték adójával. 

 

Arról még nincs információ, hogy mikorra várható, vagy váható-e egyáltalán hogy Magyarországon is elérhetővé válnak ezek a lottójátékok, így addig továbbra is a külföldi online lottózók jelentik a megoldást azok számára, akik indulni kívánnak az euró milliókért.

 

Forrás: MTI//Fortunaweb