Elfogadták az óvást, Benedek Dalma mégis folytathatja a vb-n

2013-08-29
A versenybíróság helyt adott a szerb szövetség óvásának, így Benedek Dalma mégis folytathatja szereplését K-1 500 méteren a Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, noha előfutamát lekéste.

 

Vaskuti István, a nemzetközi szövetség alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az óvást azért fogadták el, mert visszanézve a televíziós felvételeket, kiderült, hogy az indítóbíró hibázott, két perccel a kiírtnál korábban rajtoltatta el az ominózus futamot.

 

A hétszeres világbajnok és kilencszeres Eb-győztes, 31 éves Benedek - aki a férje jogán tavaly ősztől már Szerbiát képviseli, s a júniusi, portugáliai kontinensviadalon egyesben 500 és 1000 méteren is első lett - korábban azt mondta: azért mulasztotta el a rajtot, mert öt percet késett az órája, s rosszul időzítette a bemelegítést.

 

A versenybíróság döntése nyomán a kajakos rajthoz állhat a szám délutáni első középfutamában, ahol így tizen lesznek. Az olimpiai címvédő Kozák Danuta - aki ezüstérmes lett Benedek mögött az Eb-n - a negyedik középfutamba kapott besorolást. Minden futamból az első kettő, plusz a legjobb harmadik jut a szombati döntőbe.

 

Forrás: MTI

Címkék: kajak-kenu,