Eladó a török lottótársaság

2013-11-29
A török privatizációs hatóság ismét tendert írt ki a nemzeti lottótársaságra, a Milli Piyango-ra. Az érdeklődők előzetes jelentkezését 2014. január 30-ig várják, a tényleges ajánlatok beadási határideje 2014. február 13.

 

A meglévő jogszabályok értelmében a szintén privatizálásra kerülő szerencsejáték liszensz tulajdonosa sorsolásos és digitális játékokat szervezhet az országban.

 

A tenderben csak jogi személyek és közös vállalatcsoportok vehetnek részt. Magánszemélyek és befektetési alapok csak közös vállaltcsoport tagjaként indulhatnak a pályázaton. A tenderben való részvételhez a pályázóknak 10 millió dolláros ajánlati biztosítékot kell letenniük.

 

A Milli Piyango működésének jogi feltételeit 2003-ban kezdték kialakítani, ekkor tették lehetővé, hogy állami vagy magán vállalatok pályázat útján szerencsejáték liszenszet szerezhessenek. A vonatkozó rendelkezéseket 2008-ban ismét módosították, és ugyanebben az évben megjelent egy végrehajtási rendelet is. 

 

Az első pályázatra 2009 májusában került sor, de nem hozott eredményt. Miután egyik ajánlattevő sem közelítette meg az 1,6 milliárd dolláros minimum vételi árat, a török kormány egészen mostanáig fiókba tette a lottótársaság privatizációs elképzeléseit.

 

A török nemzeti lottótársaság árbevétele tavaly 2,2 milliárd török líra (800 millió euró) volt.

 
Címkék: piaci információ,