Egyre többet költenek szerencsejátékokra a csehek

2015-01-26
A tavaly elköltött összeg, 5,6 milliárd korona (61,56 milliárd forint), mintegy hét százalékkal több, mint 2013-ban volt. Az összeg nagyobb, mint a gazdasági válság előtti utolsó évben, 2008-ban volt - közölte az Euro című cseh gazdasági hetilap legújabb, hétfőn megjelent számában.

 

Az érdeklődés alapvetően a magyar Lottónak megfelelő, és több mint fél évszázados hagyományokkal rendelkező Sportka iránt növekszik. Tavaly a Sportkára 5,31 milliárd koronát költöttek el a csehek, három százalékkal többet, mint 2013-ban.

 

"Az érdeklődés növekedésének fő oka, hogy a Sportkában tavaly tavasszal emelkedett az egymilliónál magasabb összegű nyeremények száma. Ugyanakkor növekedett azon terminálok száma is, ahol meg lehet tenni a számokat" - jelentette ki Václav Friedmann a Sportkát működtető Sazka részvénytársaság szóvivője.

 

Az állami kézben lévő Sazka messze a legnagyobb szerencsejáték társaság Csehországban. A magánkézben lévő szerencsejátékos cégek forgalma a Sazkához képest elenyésző.

 

A Sazka tavaly ősszel elindította az Eurojackpot nevű nemzetközi szerencsejátékot is, amelyre az első három hónap alatt a csehek több mint 750 millió koronát költöttek.

 

Egy magáncég által üzemeltetett Fortuna Loto tavalyi forgalma kétharmaddal visszaesett és 27 millió koronát tett ki. A Fortuna két másik szerencsejátékát a cég érdeklődés hiányában az utóbbi két évben megszüntette. 

 

A cseh szerencsejáték piacon több kisebb játék is van, ezek forgalma ugyan aránylag alacsony, de folyamatosan növekszik. Tavaly az összforgalom 350 millió koronát tett ki, ami éves összehasonlításban tízszázalékos növekedés.

 

Forrás: MTI