Egymilliárdos lottószelvényt rejtett a sütisdoboz

2013-05-17
Most találták meg azt a 4,85 millió dollárt érő lottószelvényt, melyet hónapokkal ezelőtt egy sütisdobozba gyűrtek be.

 

Ricardo Cerezo és családja épp kilakoltatás előtt álltak, mikor véletlenül előkerült az a szelvény, melyről aztán kiderült, hogy egy milliárd forintot ér. “Nem hiszem el, hogy már három hónapja 4,85 millió dollárom volt egy sütisdobozban!” mondta Cerezo. 

 

Cerezo a feleségének köszönheti, hogy felfedezte a szelvényt, ő nyaggatta, hogy vigye el a lottózóba ellenőriztetni azt a 11 szelvényt, melyet már jó ideje a sütisdobozban őrizget. Az első hét szelvénnyel semmit sem nyert, azonban mikor a nyolcadikat is a szkenner alá tette, megjelent egy „adja be a nyereményigénylést” felirat.

“Azt gondoltam, hogy nyertem kb. 600 dollárt.” mondta. Aztán még egyszer ellenőrizte a nyertes számokat a szerencsejáték vállalat weboldalán, és akkor látta, hogy sokkal nagyobb összegről van szó.

 

Cerezo és felesége azt tervezi, hogy a pénzből kifizeti az adósságait, a maradékból pedig ad a lányának és fiának, valamint támogatják majd a templomukat és néhány alapítványt is. A pár egyébként tavaly egy hirtelen betegség következtében elveszítette egyik 14 éves lányát.

 

Cerezo már jópár éve lottózik, és arra  kérdésre, hogy mit tanácsol a többi játékosnak, azt válaszolta: „Anyagi helyzetednek megfelelően játssz, és ha veszel egy szelvény, higgy benne, hogy nyerhetsz. És ellenőrizd a régi szelvényeidet!”