Egymásra mutogat a Fidesz és az MSZP Andy Vajna ügyben (is)

2015-08-08
A szocialisták hiteltelenek, hiszen ők liberalizálták a szerencsejáték-piacot, Andy Vajna vállalkozásai pedig 26 éve működnek Magyarországon - közölte a Fidesz szombaton arra reagálva, hogy a szocialisták a kormánybiztos vagyonosodási vizsgálatát sürgették.

 

A Fidesz-frakció közleménye szerint 2010 előtt a kontrollálatlanul és többnyire törvénytelenül működő szerencsejáték-ipar milliárdos pénzügyi károkat okozott az államnak, az utóbb végrehajtott reformok azonban működnek: jelentősen nőtt az állami kontroll, kifehéredett az ágazat, és a nyerőgépeket üzemeltető játéktermek bezárása óta csökkent a szerencsejáték-függőség veszélye.

 

A kormánypárt arra emlékeztetett: jelenleg mindössze nyolc kaszinó működhet az országban, melyek 2011-ben 1,9 milliárd, 2012-ben 2,4 milliárd, 2013-ban 4,6 milliárd, 2014-ben 5,8 milliárd, az idei első fél évben pedig 3,8 milliárd forint játékadót fizettek.

 

"Ha az MSZP-nek nem tetszik Andy Vajna, akkor miért kapott az összes MSZP-kormány idején kaszinókoncessziót? Innen látszik, hogy az MSZP minden szava hazug és hiteltelen" - áll a Fidesz-frakció közleményében, amelyben leszögezik: Andy Vajna törvényesen és átláthatóan működteti kaszinóit, emellett filmipari kormánybiztosként pénzügyileg és szakmailag rendbe tette a hazai filmipart, amelyet az MSZP teljesen tönkre tett.

 

Az MSZP vagyonosodási vizsgálatot sürget Andy Vajna filmügyi kormánybiztos ellen, akit a szocialisták „Magyarország legkártékonyabb gazdasági vándorlójának” tartanak.

 

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője fogalmazta ezt meg szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, arra hivatkozva, hogy szerinte Andy Vajna "mindig oda megy lakni, ahol több pénzt lehet zsebre rakni". Hangsúlyozta, miközben a kormány korábban az emberek és családok védelmére hivatkozva betiltotta a nyerőgépeket, addig két üzletembernek, Andy Vajnának és Szima Gábornak megengedte a kaszinók üzemeltetését, és így ők évről évre nagyobb bevételekre tehetnek szert.

 

Andy Vajna kaszinóinak játékadóalapja a 2011-es 6,3 milliárd forintról 2014-re 19,4 milliárd forintra nőtt - mondta az ellenzéki politikus, aki szerint ekkora összegből minden évben meg lehetne oldani "Magyarország legégetőbb problémáját, a gyermekszegénységet". Bangóné Borbély Ildikó szavai szerint ugyanakkor az Országgyűlés olyan törvényeket hozott, amelyek értelmében Andy Vajnának áfát sem kellett fizetnie, ráadásul játékgépei a kiskereskedelmi pénztárgépekkel ellentétben nincsenek bekötve az adóhatósághoz sem. A kormányoldalt emellett az sem zavarja, hogy Andy Vajna offshore cégekbe viszi nyereségét - tette hozzá az MSZP képviselője.

 

Mindez felveti azt a kérdést, hogy az üzletembernek tízmilliárdos bevételéből "mennyit kell a Fidesznek visszacsorgatnia" - fogalmazott Bangóné Borbély Ildikó, majd hozzátette, Andy Vajna esete is jól mutatja, hogy a kabinet reformjai - a kormányzati propagandával szemben - kizárólag a "fideszes haverok gazdagodását szolgálják.

 

Forrás: MTI

Címkék: Andy Vajna, kaszinó,