Egymás elől halásszák el a kaszinók a játékosokat

2013-12-13
Úgy tűnik, hiába produkált összességében 4 százalékos növekedést az előző évihez képest az amerikai kaszinópiac, a legtöbb tagállamban valójában csökkentek a bevételek.

 

Az amerikai kaszinók az idei évben októberig 31,5 milliárd dollár bevételt könyvelhettek el, mely 4 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. Ez a növekedés azonban egyenlőtlen, és a kaszinókkal rendelkező 23 tagállam közül 13-ban valójában csökkent a bevétel a tavalyihoz képest.

 

Ráadásul a 2013-ban növekedést elérő 10 állam közül 8 az utóbbi 18 hónapban kiterjesztette működését, ami általában azt jelenti, hogy a közeli államokból szereztek extra bevételeket. Például Mississippi 30 kaszinójának bevétele 22 százalékkal esett 2007 óta, mely nagyrészt a szomszédos Arkansas-val való versenynek köszönhető, melynek kaszinói viszont 2007 és 2012 között hatszorosára növelték bevételüket.

 

Atlantic City kaszinóbiznisze is kiváló példája a szerencsejátékpiac átrendeződésének: 2006-ban még 5,2 milliárd dollár bevételt ért el, azonban tavaly - miután Pennsylvania és Delaware is beszállt a kaszinópiacra - már csak 3 milliárdot.

 

Ez a „kannibalizációs” folyamat ráadásul nem csak az államok között, hanem a helyi piacokon is tapasztalható. „Nem emlékszem, hogy 30 éve, mióta ebben az iparágban dolgozom, láttam már olyat, hogy egy új kaszinó megnyitásakor ilyen szintű engedményt adnak a szolgáltatásokra – a vadonatúj szolgáltatásokra – annak érdekében, hogy megpróbáljon ügyfeleket verbuválni a jövedelmezőség rovására.” - nyilatkozta Timothy Wilmott, a Penn National ügyvezetője a Caesars Entertainment „árengedmény” gyakorlatával kapcsolatban annak új, Horseshoe Cincinnati elnevezésű kaszinójában Ohióban.

 

Még Las Vegas sem ússza meg ezt a folyamatot, mert bár a látogatók számát tekintve már-már visszaáll a recesszió előtti méretre, a látogatók nem játszanak annyit, mint azelőtt, hiszen már saját lakhelyükön is kaszinózhatnak amikor csak akarnak.

 

Nem meglepő tehát, hogy a kaszinók egyre inkább olyan plusz szórakoztató lehetőségeket keresnek, melyekkel extra szolgáltatásokat nyújthatnak ügyfeleiknek, és, ahogy Stephen Brown, az UNLV igazgatója megfogalmazta „Ma már egy létesítmény sem maradhat versenyben, ha nem kínál vásárlási lehetőséget.” Szerinte ma már nem a szerencsejáték, hanem a luxus, high-end kereskedelem jelentheti a növekedést Las Vegas számára…

 
Címkék: kaszinó,