Egy meccsen múlhat a továbbjutás a kézi Eb-n

2014-01-10
Már a csoportkörből való továbbjutásért is erőn felül kell teljesítenie a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a vasárnap rajtoló dániai Európa-bajnokságon.

 

Mocsai Lajos együttese a világbajnok spanyolokkal, a 2012-es londoni olimpiai negyeddöntőjében drámai csatában legyőzött izlandiakkal, illetve a legutóbbi világbajnokság selejtezős párharcában búcsúztatott norvégokkal találkozik majd Aalborgban. A kvartettből az első három jut a középdöntőbe, amelynek összecsapásait Herningben rendezik. A magyar csapatban több sérült is van, a legnagyobb veszteség Nagy Lászlónak, a Veszprém világklasszis átlövőjének hiánya, ugyanakkor a gárda már többször is megmutatta, hogy képes pótolni a kiváló játékost.

 

A világbajnok spanyolokkal legutóbb tavaly novemberben Debrecenben találkozott a magyar csapat, az ibériai gárda 29-24-es győzelmet aratott. A riválisnál több játékos is Magyarországon játszik, Cristian Ugalde és Carlos Ruesga a Veszprémet erősíti. Kedden az izlandiak elleni összecsapás következik, a két csapat legutóbb a londoni olimpiai negyeddöntőjében az ötkarikás játékok egyik legizgalmasabb mérkőzését vívta egymással. Habár Mocsai Lajos csapata a második félidő elején öt góllal is vezetett, a rendes játékidő végén 27-27 volt az eredmény úgy, hogy Fazekas Nándor 14 másodperccel a vége előtt hétméterest fogott és a leindításból sikerült egyenlítenie Lékai Máténak. A kétszer ötperces hosszabbítás sem döntött (30-30), az újabb ráadás végén viszont a magyar válogatott, drámai körülmények között 34-33-ra nyert.

 

A papírforma szerint a norvégok elleni zárótalálkozó lehet majd a legfontosabb összecsapás a továbbjutás szempontjából, a két csapat 2012 nyarán emlékezetes párharcot vívott egymással világbajnoki selejtezőn. Az első, veszprémi összecsapást egy jó hajrának köszönhetően 27-21-re nyerte a magyar együttes, majd az oslói visszavágón biztosan harcolta ki a továbbjutást, igaz, négy góllal kikapott, de úgy, hogy a skandináv válogatott három gólt az utolsó két percben dobott.

 

Továbbjutása esetén a magyar válogatott a herningi középdöntőbe jut majd, ahol a házigazda dán, a cseh, a macedón és az osztrák kvartettből kap három ellenfelet.

 

Az Európa-bajnokság első három helyezettje - amennyiben a vb-címvédő Spanyolország dobogós, akkor a negyedik is - kijut a jövő évi katari világbajnokságra. A kontinensviadal további 12 csapata pedig - kiegészülve az előselejtező öt legjobbjával és a német válogatottal - júniusban oda-visszavágós selejtezőpárharcban harcolhatja ki a részvételt. Az Eb magyar vonatkozású meccseit és döntőjét az M1, a Kossuth Rádió és a telesport.hu is élőben közvetíti.

 

Az Európa-bajnokság menetrendje:

 

Csoportkör:

 

A csoport (Herning):

január 12., vasárnap:

Csehország-Ausztria 18.00 

Dánia-Macedónia 20.30 

 

január 14., kedd:

Macedónia-Csehország 18.15 

Ausztria-Dánia 20.30 

 

január 16., csütörtök:

Macedónia-Ausztria 18.15 

Dánia-Csehország 20.30 

 

B csoport (Aalborg):

január 12., vasárnap:

Izland-Norvégia 16.00 

Spanyolország-MAGYARORSZÁG 18.15

 

január 14., kedd:

MAGYARORSZÁG-Izland 18.00

Norvégia-Spanyolország 20.15 

 

január 16., csütörtök:

Spanyolország-Izland 18.00 

Magyarország-Norvégia 20.15 

 

C csoport (Aarhus):

január 13., hétfő:

Szerbia-Lengyelország 18.00 

Franciaország-Oroszország 20.15 

 

január 15., szerda:

Oroszország-Szerbia 18.00 

Lengyelország-Franciaország 20.15

 

január 17., péntek:

Lengyelország-Oroszország 18.00 

Szerbia-Franciaország 20.15

 

D csoport (Koppenhága):

január 13., hétfő:

Horvátország-Fehéroroszország 18.00 

Svédország-Montenegró 20.15 

 

január 15., szerda:

Montenegró-Horvátország 18.00 

Fehéroroszország-Svédország 20.15 

 

január 17., péntek:

Horvátország-Svédország 18.00 

Fehéroroszország-Montenegró 20.15 

 

Középdöntő:

 

I csoport (Herning):

január 18., szombat

A3-B2 16.00 

A2-B3 18.15 

A1-B1 20.30 

 

január 20., hétfő:

A3-B1 16.00 

A1-B3 18.15 

A2-B2 20.30 

 

január 22., szerda:

A1-B2 16.00 

A2-B1 18.15 

A3-B3 20.30 

 

II. csoport (Aarhus):

január 19., vasárnap:

C3-D2 15.45 

C2-D3 18.00 

C1-D1 20.15 

 

január 21., kedd:

C3-D1 15.45 

C1-D3 18.00 

C2-D2 20.15 

 

január 22., szerda:

C1-D2 15.45 

C2-D1 18.00 

C3-D3 20.15

(a kezdési időpontok változhatnak)

 

Helyosztók (Herning):

 

január 24., péntek:

az 5-6. helyért: 16.00 

elődöntő: 18.30 és 21.00

 

január 26., vasárnap:

bronzmérkőzés: 15.00 

döntő: 17.30

 

 

A magyar csapat kerete

(születési idő magasság/súly válogatottság/gól)

 

kapusok:

Mikler Roland (Pick Szeged) 1984.09.20. 190 cm/92 kg 128 mérkőzés/0 gól

Tatai Péter (Pick Szeged) 1983.06.23. 195/98 79/0

 

jobbszélsők:

Gulyás Péter (MKB-MVM Veszprém) 1984.03.04. 200/102 89/180

Szalafai Gábor (B.Braun Gyöngyös) 1985.04.13. 196/90 15/14

 

jobbátlövők:

Ancsin Gábor (Pick Szeged) 1990.11.27. 200/102 45/79

Mocsai Tamás (MKB-MVM Veszprém) 1978.12.09. 196/96 184/432

 

irányítók:

Császár Gábor (PSG Handball) 1984.06.16. 186/86 192/692

Lékai Máté (Celje) 1988.06.16. 190/82 71/141

 

beállósok:

Schuch Timuzsin (MKB-MVM Veszprém) 1985.06.05. 197/106 105/61

Szöllősi Szabolcs (Csurgó) 1989.01.28. 194/101 41/61

Zubai Szabolcs (Pick Szeged) 1984.03.31. 191/86 166/264

 

balátlövők:

Ilyés Ferenc (Pick Szeged) 1981.12.20. 197/97 190/475

Nagy Kornél (Dunkerque) 1986.11.21. 195/98 102/162

Putics Barna (VfL Gummersbach) 1984.08.18. 200/100 82/179

Zdolik Bence (Balatonfüred) 1992.05.16. 198/87 6/10

 

balszélsők:

Iváncsik Gergő (MKB-MVM Veszprém) 1981.11.30. 190/88 235/623

Vadkerti Attila (Pick Szeged) 1982.02.22. 182/88 100/130

Varsandán Milán (B.Braun Gyöngyös) 1989.06.28. 190/88 7/8

 

Forrás: MTI

Címkék: kézilabda,