Egy éven belül kiadják az első kaszinóliszenszet Cipruson

2014-08-05
A görög ciprusi kormány bejelentette, hogy a szigeten engedélyezett egyetlen integrált kaszinó resort engedélye egy éven belül kiadásra kerül.

 

Cipruson 2012-ben tiltották be az online kaszinót, pókert, és fogadási tőzsdét,  egyedül az állami cég, OPAP által szervezett játékokat és a sportfogadást engedélyezték. Élő kaszinók már régebben nem voltak az országban, azok a görög ciprusiak, akik játékszenvedélyüknek szerettek volna hódolni, a sziget északi, török fennhatóság alatt álló részébe utaztak, hiszen ott jelenleg körülbelül 20 kaszinó üzemel.

 

2007-ben egy, a ciprusi kormány által készíttetett tanulmány úgy becsülte, hogy az államkincstár körülbelül évi 50 millió euró bevételhez juthatna, ha engedélyezné a kaszinókat. Az összeg jelentős, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az ország GDP-je csupán 23 milliárd euró, és egy éve 10 milliárd eurós kisegítést kért az EU-tól és az IMF-től.

 

A kabinet így körülbelül egy éve jóváhagyta egy kaszinó-resort és annak két, más helyszínen megvalósuló, kisebb létesítményének felépítését. A kaszinók által jelentett közvetlen adóbevételen kívül a kormány azt reméli, hogy a létesítmény segít fellendíteni a sziget idegenforgalmát is. A terv most eggyel közelebb jutott a megvalósuláshoz, hiszen a kormány pénteken bejelentette, hogy a tervek szerint 12 hónapon kiadják a Ciprus déli részére érvényes első kaszinóliszenszet.

 

“Az ügy gyorsan halad előre, és a kormány célja, hogy mától egy éven belül kiválasszon egy szolgáltatót, és liszenszet biztosítson egy integrált resort kaszinó megvalósítására. Ez lesz a következő évek egyik legfontosabb infrastrukturális projektje Cipruson.” – közölte Nicos Christodoulides kormányszóvivő.

 

Az engedély 30 évre lesz érvényes, és birtokosának 15 évig monopolhelyzetet garantál. A kaszinó a hét minden napján, napi 24 órában nyitva tarthat, de csak 21 évnél idősebb vendégeket fogadhat. Egyelőre még nem ismert, hogy a kaszinó és annak számos étterme és egyéb rekreációs létesítménye mikor fog megnyitni a nagyközönség előtt.

 
Címkék: kaszinó,