Egy éve indult a trafikok - a Nemzetidohány szerint sikersztorija

2014-07-01
Épp ma egy éve, hogy elkezdtünk ismerkedni a külvilág elől elzárt, kerek logós barna kirakatokkal. Azóta már kialakulóban van a vélemény, jó döntés volt-e változtatás. A Nemzetidohány szerint igen.

 

Vannak persze még mindig kérdések a trafikrendszerrel kapcsolatban, többek között azon a több száz kistelepülésen, ahol nem érte meg senkinek a trafikkal kapcsolatos beruházás és a koncessziós díj kifizetése, mert nem tud annyi cigit eladni, hogy még a betevőre is fussa. Szerencsére a lakosság elenyésző hányada lakik csak ezekben az aprófalvakban, mert egyébként a koncessziók számának a tizedét képviselik.

 

Ha azonban a dohánnyal ellátott népességet tekintjük, már szebb számokat kapunk, és a Nemzetidohány közleménye inkább ezt hangsúlyozza; "a lakosság 98%-ának dohánytermékkel való folyamatos ellátása az új értékesítéssel biztosított.

 

 Az elsődleges cél a fiatalkorúak védelme. 2013. július 1-je előtt a fiatalkorúak 58 százaléka juthatott dohánytermékhez, ma már alig csak 12 százalék a Fogyasztóvédelmi Hatóság adatai szerint. Az ellenőrzések igen szigorúak és folyamatosak.

 

Sikerült visszaszorítani a fiatalkorúak dohányzását, a napi online adatszolgáltatás számainak  NAV felé történő megküldése hozzájárul a feketekereskedelem felszámolása elleni küzdelemhez. Ma már folyamatos az egyeztetés a dohánypiaci résztvevők között és az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság országos szakmai képzésekkel optimalizálja a működési feltételeket.

 

Magyarországon 38 percenként meghal egy ember a dohányzás miatt, ez Európában a harmadik legrosszabb adat. A nem dohányzók és a fiatalkorúak védelme érdekében törvények, kormányrendeletek kerültek megalkotásra, amelyek elérték a várt hatást."