EL-selejtezők: kiesett a Debrecen és a Honvéd is

2013-07-26
A labdarúgó Európa Liga selejtezőjében a DVSC-t a norvég Strömsgodset, a Honvédot a szerb Vojvodina ütötte ki.

 

A Budapest Honvéd és a Debreceni VSC is hazai vereséggel búcsúzott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában, így a kontinentális kupasorozatok magyar csapatok nélkül folytatódnak.

 

A csütörtöki visszavágón a Honvéd 3-1-re kapott ki a szerb Vojvodinától, míg a Debrecen 3-0-ra a norvég Strömsgodsettől, így előbbi 1-5-ös, utóbbi 2-5-ös összesítéssel esett ki.

 

Ez azt jelenti, hogy augusztusban már nem lesz magyar csapat egyik európai kupában sem: a Videoton az EL-ben még az első körben búcsúzott a montenegrói Mladost Podgorica ellen, míg a Győri ETO FC kedden a Bajnokok Ligájában az izraeli Makkabi Tel-Avivval szemben vérzett el.

 

A vonatkozó negatív rekord 2011-ben született, akkor a Paks utolsó állva maradt magyar együttesként az EL selejtezőjének 3. fordulójában, augusztus 3-án a skót Hearts ellenében búcsúzott.

 

Boris Zivanovic, a Honvéd (j) és Mario Baric, a szerb Vojvodina játékosa az Európa Liga selejtezőjének 2. fordulójában játszott Budapest Honvéd - Vojvodina visszavágó mérkőzésen a Bozsik József Stadionban 2013. július 25-én. MTI Fotó: Kovács Tamás 

 

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágók:

Budapest Honvéd-Vojvodina (szerb) 1-3 (1-2)

Bozsik Stadion, 3000 néző, v.: Studer (svájci)

Továbbjutott: a Vojvodina, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

gólszerzők: Diarra (44.), illetve Bilbija (27.), Alivodic (41.), Vranjes (74.)

sárga lap: King (23.)

Budapest Honvéd:

Kemenes - King, Lovric, Ignjatovic (Alcibiade, a szünetben), Baráth - Diarra, Zivanovic, Hidi - Kozma (Testardi, a szünetben), Délczeg, Diaby (Vernes, 66.)

Vojvodina:

Delac - Vujicevic, Djuric, Trajkovic, Baric - Poletanovic, Radoja, Vranjes (Mitosevic, 88.) - Alivodic, Skuletic (Ilic, 85.), Bilbija (Kosovic, 79.)

 

A találkozó elején kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, de a kapura egyik csapat sem volt igazán veszélyes. A félidő közepén aztán szinte a semmiből vezetést szerzett a vendég gárda, Kemenes röviden ütött ki egy beadást, Kozma pedig nem tudott felszabadítani, ezt pedig Bilbija használta ki és lőtte ki a bal alsó sarkot.

 

A bekapott góltól megtört a Honvéd, a szerb rivális pedig növelte is előnyét, Alivodicnak egy gyors ellenakció végén csak az üres kapuba kellett passzolnia. A zúgolódó hazai közönségnek Diarra okozott némi örömet, a Honvéd támadója ballal elképesztően nagy gólt lőtt a félidő vége előtt.

 

A szünetben Marco Rossi kettőt is cserélt, de ettől sem javult fel a magyar bajnoki bronzérmes játéka, ráadásul a vendégek az első mérkőzésen is eredményes Vranjes révén növelték előnyüket. A Honvéd a második félidőben is hitehagyottan futballozott, az eredmény pedig már nem változott.

 

A debreceni Korhut Mihály (j) és Öyvind Storflor, a norvég Strömsgodset játékosa a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 2. fordulójában játszott Debreceni VSC - Strömsgodset visszavágó mérkőzésen. 2013. július 25-én. MTI Fotó: Balázs Attila 

 

Debreceni VSC-Strömsgodset 0-3 (0-1)

Nyíregyháza, 9000 néző, v: Szpathasz (görög)

Továbbjutott.: Strömsgodset, 5-2-es összesítéssel.

gólszerző: Kovács (35.), Boateng (51.), Storflor (58.)

kiállítva: Storbaek (71.)

sárga lap: Trninic (32.), illetve Boateng (45.), Vilsvik (67.), Johansen (83.)

DVSC:

Verpecz - Nagy Z. (Ferenczi, 76.), Máté P., Mészáros, Korhut - Trninic (Kulcsár, 57.), Zsidai - Czvitkovics (Volas, 57.), Se. Bouadla, Szakály P. - Sidibe

Strömsgodset:

Kwarasey - Vilsvik, Horn, Storbaek, M. Hamoud - B. Boateng (Brenne, 85.), Johansen, Ibrahim (Sveen, 73.) - Storflor (Rönning, 73.), Kovács P., Wikheim

 

Nagy lendülettel kezdte a találkozót a Debrecen, amely az első 20 percben aktívan támadott, igazi gólhelyzetig azonban nem sikerült eljutnia. Ezután erőre kapott a norvég együttes, támadásban nagy erőket mozgósított, s 10 perccel a félidő lefújása előtt egy baloldalról a kapu elé ívelt szabadrúgás után magyar légiósa, Kovács Péter révén sikerült megszereznie a vezetést.

 

A hazaiak ezt követően pontatlanul, sok hibával futballoztak, s a gólszerzési lehetőségek kialakításába is rendre hiba csúszott. A szünetre így egygólos norvég előnnyel vonultak a felek.

 

A Strömsgodset a második félidő első negyedórájában gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdését, mivel előbb Boateng volt eredményes egy újabb szabadrúgás után, majd Storflor távoli lövése pattant meg egy debreceni védőn, így Verpecznek nem volt esélye védeni.

 

A folytatásban a Debrecen továbbra is pontatlanul játszott, nehézkesen vezette a támadásokat, igaz, Volas révén egyszer eltalálta a kapufát. Kondás Elemér tanítványai azt sem tudták kihasználni, hogy az ellenfél a 71. perctől emberhátrányban futballozott, így 2-5-ös összesítéssel elbúcsúztak a további küzdelmektől.

 

 

Forrás: MTI

 

Címkék: labdarúgás,