Djokovic közel ötórás csatában győzött Del Potro ellen

2013-07-05
A világelső Novak Djokovic öt játszmában nyert az argentin Juan Martín del Potro ellen a wimbledoni nyílt teniszbajnokság férfi egyes küzdelmeinek pénteki első elődöntőjében.

 

Mindkét játékos szettveszteség nélkül jutott el az elődöntőig, amelyben rendkívül magas színvonalon teniszezett. A sorozatban 13. Grand Slam-elődöntőjét vívó szerb játékos az első szettben a legjobbkor, 6:5-ös vezetésnél vette el a nyolcadik helyen kiemelt dél-amerikai ellenfele szerváját, ezzel lépéselőnybe került. A folytatás a 2009-ben US Open-győztes Del Potro elképzelése szerint alakult, megnyerte a második szettet.

 

A harmadik játszmában a wimbledoni közönség az idei torna talán legjobb játékát láthatta, a csata a rövidítésben dőlt el Djokovic javára.

 

A következő játszmában a szerb játékosnak 3:3-nál sikerült elvennie riválisa adogatását, ezzel nagy lépést tett a győzelem felé. Del Potro azonban nem tört meg, azonnal visszabrékelt, majd hozta a saját adogatását, így a világelsőnek a szettben maradásért kellett adogatnia, és megoldotta feladatát. Így eljutottak a rövidítésig, amelyben Djokovicnak két meccslabdája volt. Az argentin azonban két látványos labdamenetben egyenlített (6-6), majd azonnal szettlabdához jutott, s élt is a lehetőséggel. Az ötödik játszmában Djokovic 4:3-as vezetésénél elvette riválisa adogatójátékát, a sajátját pedig hozta, így ő nyerte a 4 óra 42 perces csatát.

 

Djokovic vasárnap karrierje 11. Grand Slam-döntőjére készülhet, eddig hatot nyert meg. Ellenfele a hazai közönség előtt szereplő Andy Murray és a lengyel Jerzy Janowicz összecsapásának győztese lesz.

 

Elődöntő:

férfiak:

Djokovic (szerb, 1.)-Del Potro (argentin, 8.) 7:5, 4:6, 7:6 (7-2), 6:7 (6-8), 6:3

később:

Murray (brit, 2.)-Janowicz (lengyel, 24.)

 

 

Forrás: MTI

 

Címkék: tenisz,