DK: egy első fokú ítélet szerint nyilvánosságra kell hozni a bírálati lapokat

2013-11-14
A Fővárosi Törvényszék szerdán egy, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke által indított perben első fokon, nem jogerősen arra kötelezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra a trafikpályázatokat elbíráló bizottság tagjainak névsorát, illetve a vesztes és nyertes pályázatok bírálati lapjait.

Ezt Molnár Csaba jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A független képviselő azt mondta, bíznak benne, hogy a kormány nem fellebbez az ügyben. Ha ezt mégis megteszik, a jogerős ítélet akkor is megszülethet a választások előtt - közölte.

Az eset előzményeire visszautalva arról beszélt, hogy az év elején több esetben is felmerült "nem biztos, hogy tisztességes volt" az elbírálási eljárás. Több médium is arról számolt be, hogy akár több száz esetben sem szakmai alapon döntöttek a bírálóbizottság tagjai, hanem a Fideszhez közelálló cégeknek juttattak koncessziókat - folytatta.

Molnár Csaba elmondta, május elején a nemzeti fejlesztési miniszternek írt levélben kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a bírálati lapokat és nevezzék meg a bírálóbizottság tagjait. Miután a tárca ezeket az adatokat nem volt hajlandó kiadni, a politikus arra hivatkozva fordult a bírósághoz, hogy ezek az információk közérdekűek.

A DK kormányra kerülve a teljes "trafikmutyis" eljárást felül fogja vizsgálni, akik pedig "politikai korrupcióval, fideszes kapcsolatok útján" jutottak koncesszióhoz, azoktól ezt a jogot meg fogják vonni - mondta.

 

Forrás: MTi