Csődeljárás indult a debreceni kaszinó üzemeltetésére pályázó Vegas Fórum Kft. ellen

2012-03-26
Ez a cég és a Fórum Bevásárlóközpont Zrt. kérte, hogy debreceni kaszinó létesítésére írjon ki pályázatot a nemzetgazdasági miniszter.

 

A dehir.hu információ szerint tavaly novemberi ülésén megadta a hozzájárulását a városi közgyűlés ahhoz a pályázathoz, ami egy debreceni kaszinó alapításához szükséges. A pályázatot a nemzetgazdasági miniszter írja ki, de a szabályok szerint arra a közgyűlésnek is rá kell bólintania.

 

A Nemzetgazdasági Minisztériumnál a II. kategóriájú játékkaszinó működtetésére vonatkozó pályázat kiírását a Fórum Bevásárlóközpont Zrt. nevében Tutor Lóránt vezérigazgató, valamint a Vegas Fórum Kft. nevében Góczi András ügyvezető kérte.

 

Varanyi Sándor jobbikos önkormányzati képviselő a közgyűlésen megjegyezte: utánanéztek a pályázat kezdeményezőjének, a Lorinvest-cégcsoport vállalkozásainak. A kutatómunkának az lett az eredménye, hogy több cégük felszámolás alatt áll vagy azokról negatív információkat jegyeztek fel. Ezért a képviselő azt tanácsolta a városvezetésnek, hogy jól gondolja meg, milyen gazdasági társasággal köt megállapodást.

 

Pajna Zoltán alpolgármester válaszában akkor hangsúlyozta: a közgyűlés ahhoz járult hozzá, hogy a minisztérium pályázatot írjon ki. Az nyílt lesz, tehát bármelyik cég jelentkezhet rá. Szekeres Antal jegyző hozzátette: második kategóriás kaszinó létesítéséről van szó, amit 100 millió forintos alap- vagy törzstőkével rendelkező vállalkozás alapíthat, és évi 50 milliós koncessziót kell vállalni. Ez jelenthet biztosítékot.

 

Az most kérdésessé vált, hogy a debreceni Fórum bevásárlóközpontban egy kisebb játékkaszinót működtető Vegas Fórum Kft. pályázhat-e az új kaszinóra. Az Opten közlése szerint ugyanis a céget csődeljárás alá vonták. A „csődeljárás alatt” jelzés a Vegas Fórum neve mellett megjelent az elektronikus cégjegyzékben is. A tárolt cégkivonatból az derül ki, hogy a 2008-ban alapított cég jegyzett tőkéje félmillió forint, a csődeljárás pedig 2012. január 20-án indult meg.

 

Forrás: dehir.hu

 

Címkék: jogi háttér, kaszinó,