Cselgáncs Eb - A budapesti szereplés megismétlése a cél

2014-04-23
A tavalyi, budapesti Európa-bajnokságon látott szereplés megismétlése a magyar cselgáncsozók célja a csütörtöktől vasárnapig tartó montpellier-i Európa-bajnokságon.

 

"Budapesten egy arany- és két bronzérmünk volt, három dobogós hely most is a minimális célkitűzés, de ebből akár öt is lehet, közte több arannyal" - nyilatkozta az MTI-nek Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke. "Igazából most zajlik le a londoni olimpia utáni generációváltás, ezért a meglepetések Eb-je is lehet Franciaországban."

 

A sportági vezető kifejtette, mivel ez a kontinenstorna még nem szerepel az olimpiai kvalifikációs versenyek sorában, ezért mindenekelőtt az önbizalom és a presztízs szempontjából lehet fontos megméretés. Magyarországon egyelőre csapatkeresés zajlik, ebben is mérföldkőnek bizonyulhat az Eb.

 

Montpellier-ben a magyarok a zárónapi csapatversenyben is érdekeltek lesznek, mivel Tóth László szerint így is kívánják támogatni azt a nemzetközi törekvést, hogy a riói - de legkésőbb a 2020-as tokiói - játékokon már a csapatverseny is szerepeljen a dzsúdós programban.

 

Tóth László kitért a júniusi, budapesti Grand Prix-versenyre is, amely viszont már a nyáron rajtoló olimpiai kvalifikáció egyik kiemelt állomása lesz.

"Kijelenthető, hogy a GP fontosabb lesz, mint az Eb, mivel nagyjából világbajnoki mezőnyt várunk a Papp László Sportarénába" - mondta.    

 

Montpellier-ben egyéniben 15-en képviselik a magyar színeket, kilenc férfi és hat női indulóval. A "duplázó" súlycsoportok a férfiaknál a 66 (Zámbori Bence, Hagyó Gábor), a 81 (Krizsán Szabolcs, Csoknyai László) és a 90 kilogramm (Tóth Krisztián, Fogasy Gergő), míg a nőknél az 57 kilogramm (Karakas Hedvig, Szabó Katinka) lesz. A 73 kilósok között az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós, a 100 kilogrammban az újdonsült magyar bajnok Cirjenics Miklós, a +100 kilogrammban pedig a legutóbbi négy Eb-n dobogós Bor Barna indul.

 

A nőknél Maros Barbara sérülése miatt az 52 kilogramm és a nehézsúly lesz "lyukas". A válogatottban az olimpiai bronzérmes, tavaly Budapesten Európa-bajnok Csernoviczki Éva (48 kg), a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél (78), a vb- és Eb-bronzérmes Karakas Hedvig (57), az U23-as Eb-aranyérmes Szabó Franciska (70), az ifjúsági világ- és Európa-bajnok Gercsák Szabina (63) és a junior Eb-bronzérmes Szabó Katinka (57) kapott helyet.

 

Csapatban a férfiaknál Zámbori Bence, Hagyó Gábor, Csoknyai László, Krizsán Szabolcs, Tóth Krisztián és Fogasy Gergő mellett Kiss Norbert (73 kg, Atomerőmű SE), a nőknél pedig Szabó Katinka, Gercsák Szabina és Szabó Franciska mellett Keller Bettina (52, Pécsi KSE) szerepel.

 
Forrás: MTI
Címkék: sportesemény,