Csalódott csapatok rangadója következik a Serei A-ban

2014-03-21
Az Európa Ligából csütörtökön egyaránt kiesett Napoli és Fiorentina vívja a Serie A 29. fordulójának rangadóját.

 

A nemzetközi búcsú miatt azért is lehet a Napoli és a Fiorentina is csalódott, mert jól játszott csütörtökön. A nápolyiak a Porto ellen sok helyzetet dolgoztak ki, ám végül csak 2-2-es döntetlent értek el, ami kevés volt a továbbjutáshoz. A firenzeiek a Juventus elleni visszavágón 65 percig remekül futballoztak, gólt azonban nem tudtak szerezni, Andrea Pirlo jól eltalált szabadrúgása, illetve Gonzalo Rodriguez kiállítása pedig megpecsételte a sorsukat.

 

"Büszke vagyok a játékosaimra, mindent megtettek a sikerért, de most már új lapot kell nyitnunk, mert a bajnokságban nagyon fontos feladatok várnak még ránk" - mondta az EL-találkozót követően Vincenzo Montella, a Fiorentina vezetőedzője.

 

A bajnoki tabellán a Napoli harmadik, míg a Fiorentina negyedik, ugyanakkor a távolság tetemes, tízpontos a két együttes között. A három pontra mindkét gárdának nagy szüksége van, mert Rafael Benitez együttese az AS Romával nagy harcot vív a Bajnokok Ligája főtáblát érő második helyért, míg Montella csapata mindössze egy ponttal előzi meg az Internazionalét és kettővel a Parmát. A párharc érdekessége, hogy ez a két csapat még egyszer találkozik majd egymással tavasszal, méghozzá az Olasz Kupa fináléjában.

 

Az élen álló Juventus a Fiorentina legyőzése után egyedüli olasz csapat maradt a nemzetközi kupaporondon. A sikerért azonban nagyon meg kellett küzdenie Antonio Conte tanítványainak, akikre a fárasztó csütörtöki találkozó után a lehető legkellemesebb ellenfél, a sereghajtó Catania vár a Serie A-ban. A szicíliai együttes mindössze 20 pontot gyűjtött eddig, 55-tel kevesebbet a Juvénál. A torinóiak azonban így sem vehetik félvállról az idegenbeli összecsapást, mert saját stadionjában a Catania mutatott már be néhány bravúrt a szezonban, februárban például 3-1-re legyőzte a Laziót.

 

A második helyen álló AS Roma már szombaton pályára lép, méghozzá a 16. Chievo vendégeként.

 

Serie A, 29. forduló:

szombat:

Torino-Livorno 18.00

Chievo-AS Roma 20.45

vasárnap:

Parma-Genoa 12.30

Bologna-Cagliari 15.00

Internazionale-Atalanta 15.00

Sampdoria-Verona 15.00

Udinese-Sassuolo 15.00

Napoli-Fiorentina 18.30

Catania-Juventus 20.45

Lazio-AC Milan 20.45

 

Az állás:

1. Juventus 28 64-19 75 pont

2. AS Roma 27 52-14 61

3. Napoli 28 53-29 58

4. Fiorentina 28 48-31 48

5. Internazionale 28 46-29 47

6. Parma 27 45-31 46

7. SS Lazio 28 36-35 41

8. Verona 28 43-46 40

9. Atalanta 28 31-38 37

10. Torino 28 39-36 36

11. AC Milan 28 41-42 35

12. Genoa 28 31-35 35

13. Sampdoria 28 33-42 34

14. Udinese 28 32-42 31

15. Cagliari 28 27-38 29

16. Chievo 28 23-41 24

17. Livorno 28 31-51 24

18. Bologna 28 23-43 23

19. Sassuolo 28 28-56 21

20. Catania 28 21-49 20

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,