Chelsea-Benfica döntő lesz az Európa Ligában

2013-05-03
A Chelsea és a Benfica jutott az Európa Liga döntőjébe.

 

A londoniak idegenbeli 2-1-es sikerüket követően ugyan ezúttal a szünet előtt hátrányba kerültek, de a második félidő elején nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak és eldöntötték a továbbjutást, így a tavalyi Bajnokok Ligája-diadalt követően ezúttal a második számú európai kupasorozatot nyerhetik meg.

 

Legutóbb az akkor José Mourinho által irányított Portónak sikerült egymást követő két évben megnyerni mindkét sorozatot, akkor a portugál együttes 2003-ban az EL elődjét, azaz az UEFA Kupát hódította el, majd 2004-ben megnyerte a BL-t.

 

A Videoton csoportjából továbbjutott Basel az elődöntőbe jutással is története legnagyobb sikerét érte el.

 

A sorozat másik elődöntőjében a Benfica Törökországban elszenvedett 1-0-s vereségét követően 3-1-re legyőzte a Fenerbahcét, így 3-2-es összesítéssel jutott a döntőbe. A portugál együttes az 1961-es és 1962-es BEK-diadala után hódíthat el ismét rangos trófeát, ugyanis azóta öt BEK- és egy UEFA Kupa-finálét bukott el.

 

A Chelsea és a Benfica május 15-én Amszterdamban találkozik a döntőben. 

 

Európa Liga, elődöntő, visszavágók:

Benfica (portugál)-Fenerbahce (török) 3-1

gól: Nico Gaitán (9.), Cardozo (35., 66.), illetve Dirk Kuyt (23., 11-esből)

továbbjutott: a Benfica, 3-2-es összesítéssel

 

 

Chelsea (angol)-Basel (svájci) 3-1

gól: Torres (50.), Moses (52.), Luiz (59.), illetve Salah (45.)

továbbjutott: a Chelsea, 5-2-es összesítéssel

 

 

Forrás: MTI

 

Címkék: labdarúgás,