Bravúrra készül az FTC a női kézilabda BL-ben

2013-01-29
Nem elégszik meg a Bajnokok Ligája nyolcas középdöntőjébe jutással a Ferencváros női kézilabdacsapata, hanem további bravúrokra készül.

 

Elek Gábor vezetőedző kitért rá, hogy együttese nehéz, de kellemes feladat előtt áll. Mint mondta, a legjobb nyolc közé jutást már teljesítették, mostantól pedig eldől, hogy "tovább tudják-e álmodni a csodálatos őszt".

"Látni kell, hogy az ellenfelek sokkal erősebbek, mint az eddigiek - szögezte le a tréner a csapat keddi évnyitó sajtótájékoztatóján. - Megítélésem szerint a Valcea a világ legerősebb keretével rendelkezik, de a Ljubljana is komoly csapat, főleg, hogy a sérültjei felépültek. A Zvenyigorod pedig ahhoz képest lett erősebb, hogy a legutóbbi KEK-menetelés során kettős győzelemmel jutottunk rajta túl." 

Hozzátette: ha nem sikerül az újabb bravúr, akkor sincs baj, vagyis nem raknak "BL-terhet" a játékosok vállára.

"Persze mindent megteszünk, hogy magyar elődöntő vagy döntő legyen a Bajnokok Ligájában" - utalt Elek arra, hogy a másik középdöntős csoportban szerepel az előző idényben finalista Győri Audi ETO KC.

 

Az előző két KEK-kiírásban diadalmaskodott zöld-fehérek a középdöntőben szombaton a döntőbe vágyó román Oltchim Valcea otthonában lépnek pályára, majd egy héttel később fogadják az orosz Zvezda Zvenyigorodot, február 17-én pedig a szlovén Krim Ljubljanát. Aztán márciusban jöhet újból ez a három ellenfél, ellentétes pályaválasztói joggal. A ferencvárosi a hazai BL-meccseit Dabason rendezi.

 

Az biztos, hogy sérülése miatt Zácsik Szandra késő tavaszig nem játszhat. Vele és Cifra Anitával az FTC most hosszabbított három évet. Mindkettőjüknek a szezon végéig élt a korábbi megállapodása. 

Zácsik az MTI-nek elmondta, bízik benne, hogy nem kell a jósolt öt hónapot kihagynia, és már előbb visszatérhet. 

 

Kökény Beatrix ügyvezető igazgató jelezte, hogy Deáki Dórának, Kovacsicz Mónikának és Pastrovics Melindának ugyancsak a nyáron jár le a szerződése, velük tárgyalnak a folytatásról.

 

Szintén a sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Rail Cargo Hungaria további egy évvel meghosszabbította névadó szponzorációját. Ezen kívül az Opel és a Q Pharma Kft. is támogatja a csapatot.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: kézilabda,