Börtöntöltelékből lottómilliárdos

2015-02-25
Egy 12 éves börtönbüntetését letöltött nyugdíjas sofőr jelentkezett kedden Illionis történelmének legnagyobb lottónyereményéért: 265 millió dollárt, mintegy 73 milliárd forintot nyert a MegaMillions lottón.

 

A 70 éves Jesus Davila Jr. évek óta rendszeresen lottózik, és a játékra költött pénz most rendesen megtérült, hiszen a januárban öt dollárért vett gépi számos szelvénnyel megnyerte Illinois állam történelmének legnagyobb jackpotját. 

 

A nyeremény óriási változást jelent a férfi életében, aki két évtizeddel ezelőtt kábítószer előállításért és kokain árusításért közel 12 évet ült börtönben. Davila szóvivője, Robert Kolt elmondta, hogy nem ismeri az 1994-es ügy részleteit, de ügyfele sem azelőtt, sem azután nem keveredett semmiféle illegális dologba. Elmondása szerint Davila jó ember, aki letöltötte a büntetését. „Régen történt. Lerótta tartozását a társadalom felé. Jó ember, és bárki nyerhet a lottón.”

 

A nyugdíjas sofőr maga keveset beszélt a keddi sajtótájékoztatón, nagyjából csak annyit mondott, hogy ő csak egy átlagember, akinek most az egyszer mázlija volt. „Ha nem játszol, nem nyerhetsz.” – jelentette ki. „Egyszerű átlagember vagyok.”

 

 

A lottótársaság által kiadott sajtóközleményből még megtudhatjuk, hogy Davila otthonában nézte a lottósorsolást, és egy papír fecnire firkálta le a nyertes számokat. Mikor összehasonlította a számokat a szelvényén lévőkkel, úgy látta, hogy az első öt stimmel, és így azt hitte, hogy „csak” 1 millió dollárt nyert. Később megmutatta a szelvényt a fiának, és ő mondta neki, hogy mind a hat szám egyezik, tehát a jackpotot nyerte meg.

 

Mielőtt jelentkezett volna a lottótársaságnál, a családjával és különböző pénzügyi tanácsadókkal konzultált. Úgy döntött, hogy a nyereményt nem 30 éves életjáradékként, hanem egy összegben veszi fel, így a különböző szövetségi és állami adók levonása után 127 millió dollárt utalnak át a számlájára. 

 

Davila egyébként Puerto Rico-ból származik, hatéves korában költözött az Államokba. Három fia, egy lánya és négy unokája van. A férfi a nyereményből egyrészt a családját, másrészt pedig öt olyan alapítványt támogat majd, melyek szerepet játszottak az életében. 

 

„Szeretnék venni egy nagy házat, egy igazán nagy kerttel… és egy fűnyíró traktorral.” – közölte Davila, aki elmondása szerint továbbra is lottózni fog.