Bolt az idei legjobb idővel világbajnok 200-on

2013-08-17
A papírformának megfelelően Usain Bolt a 100 méter után 200-on is aranyérmes lett - mégpedig a világ idei legjobb eredményével - a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokságon.

 

A hatszoros olimpiai bajnok Boltnak ez volt pályafutása hetedik vb-győzelme, 200-on sorozatban harmadszor diadalmaskodott, amely eddig senkinek sem sikerült. A szám világcsúcstartója közel 150 méter után kiengedett, így is magabiztosan utasította maga mögé a többieket. Vasárnap rendezik a 4x100-as váltó, ahol Bolt újabb elsőségre tör. Honfitársa, az idei Gyulai István Emlékversenyen diadalmaskodó Warren Weir lett a második, az amerikai Curtis Mitchell pedig a harmadik.

 

A férfi maratonfutást az olimpiai bajnok ugandai Stephen Kiprotich nyerte a Boston Marathon-győztes etióp Lelisa Desisa előtt. Nyolc év után először fordult elő, hogy kenyai futó ebben a számban nem állt dobogóra vb-n. Az elmúlt három kiírásban egyaránt kenyai győztese volt a maratonnak.

 

Szintén egy londoni aranyérmes, az etióp Meseret Dafer diadalmaskodott női 5000 méteren, ő ezen a távon 2007-ben már volt világbajnok.

 

A női 4x400-as váltóban a hazai közönség előtt szereplő oroszok legyőzték az utóbbi három vb-n legyőzhetetlen amerikaiakat.

 

A női magasugrásban is hazai győzelem született, azonban nem az olimpiai bajnok, címvédő Anna Csicserova - aki végül bronzérmes lett a spanyol Ruth Beitiával együtt -, hanem Szvetlana Skolina révén. 100 méter gáton sem tudott nyerni az olimpiai aranyérmes: az ausztrál Sally Pearson második lett a 22. születésnapját vasárnap ünneplő amerikai Brianna Rollins mögött.

 

Férfi gerelyben az Európa-bajnok cseh Vitezslav Vesely győzött.

 

Eredmények:

férfiak:

200 méter, világbajnok:

Usain Bolt (Jamaica) 19.66 másodperc

2. Warren Weir (Jamaica) 19.79

3. Curtis Mitchell (Egyesült Államok) 20.04

 

maraton, világbajnok:

Stephen Kiprotich (Uganda) 2:09:51 óra

2. Lelisa Desisa (Etiópia) 2:10:12 

3. Tadese Tola (Etiópia) 2:10:23

 

gerely, világbajnok:

Vitezslav Vesely (Csehország) 87,17 méter

2. Tero Pitkdmdki (Finnország) 87,07 

3. Dmitrij Tarabin (Oroszország) 86,23

 

nők:

100 méter gát, világbajnok:

Brianna Rollins (Egyesült Államok) 12,44 másodperc

2. Sally Pearson (Ausztrália) 12,50

3. Tiffany Porter (Nagy-Britannia) 12,55

 

5000 méter, világbajnok:

Meseret Defar (Etiópia) 14:50,19 perc

2. Mercy Cherono (Kenya) 14:51,22

3. Almaz Ayana (Etiópai) 14:51,33

 

4x400 méter váltó, világbajnok:

Oroszország (Julija Guscsina, Tatyana Firova, Kszenyija Rizsova, Antonyina Krivosapka) 3:20.19 perc

2. Egyesült Államok (Jessica Beard, Natasha Hastings, Ashley Spencer, Francena McCorory) 3:20.41

3. Nagy-Britannia (Eilidh Child, Shana Cox, Margaret Adeoye, Christine Ohuruogu) 3:22.61

 

magas, világbajnok:

Szvetlana Skolina (Oroszország) 2,03 méter

2. Brigetta Barrett (Egyesült Államok) 2,00

3. Anna Csicserova (Oroszország) és Ruth Beitia (Spanyolország) 1,97-1,97

 

Forrás: MTI

 

Címkék: atlétika,