Benedek győzelmet vár a Világligában

2013-01-29
Három edzéssel maga mögött kel útra kedden a magyar férfi vízilabda-válogatott Benedek Tibor irányításával Volgográdba, ahol szerdán játszik az oroszokkal Világliga-csoportmeccset.

 

A háromszoros olimpiai bajnokból lett szövetésgi kapitány a Komjádi uszodában tartott hétfői tréning után elmondta, hogy bár közös gyakorlásra alig jutott idő, jelöltjeitől győzelmet vár mind Volgográdban, mind a következő Vl-meccsen, amelyet csapata pénteken játszik Debrecenben a románok legjobbjaival.

 

"Ugyanarra a lelkesedésre számítok most is a fiúktól, mint amilyet az őszi két Világliga-mérkőzésen, akkor még megbízott kapitányként tapasztaltam Nagyváradon és Székesfehérváron, amikor a román, illetve az olasz válogatott ellen nyertünk. Azzal együtt is, hogy most a rendelkezésre álló idő nem lehetett elég a taktikai hiányosságok pótlására" - mondta Benedek Tibor az MTI-nek.

 

A fiatal szakvezető jelöltjei közül nem utazhat a többiekkel Volgográdba sem az olimpiai bajnok Varga Dénes, sem a londoni ötkarikás játékokon ötödikként végzett együttes centere, a szintén még nem teljesen egészséges Hárai Balázs, így több tehetség mélyvízbe dobására is sor kerül Oroszországban.

 

"Nehéz pálya a volgográdi, az oroszok a sokáig elhanyagolt utánpótlásukból építkezve egyre jobb vízilabdát játszanak; ezzel együtt győzni megyünk hozzájuk" - szögezte le Benedek Tibor.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: vízilabda,