Bayern - Leverkusen rangadót rendeznek a Bundesligában

2014-03-13
A címvédő és jelentős fölénnyel listavezető, a bajnokságban már 49 mérkőzés óta veretlen Bayern München a harmadik helyezett Bayer Leverkusen ellen folytathatja menetelését a német labdarúgó Bundesliga hétvégi 25. fordulójában.

 

Josep Guardiola együttese - amely a Bajnokok Ligájában és a Német Kupában is címvédő - kedden simán továbbjutott az Arsenal ellen a BL negyeddöntőjébe, szombaton pedig sorozatban 50. meccsén őrizheti meg bajnoki veretlenségét a gyógyszergyári gárda vendégjátékán.

 

A statisztika azonban óvatosságra inti az otthon még százszázalékos münchenieket: a Bayer elleni legutóbbi négy meccsükből csak egyet tudtak megnyerni két vereség és egy döntetlen mellett, a két alakulat kilenc utóbbi összecsapását tekintve pedig csupán három olyan volt, amelyen a Bayern diadalmaskodott. A Bundesliga történetében ugyanakkor a Leverkusennek épp a Münchennel szembeni a legrosszabb az örökmérlege: 69 összecsapásból 40-et a bajorok nyertek meg, a Bayer 15-ször hagyta el győztesen a pályát. A két együttes legutóbbi 47 mérkőzésén mindig esett gól, az eddigi utolsó 0-0 dátuma: 1990. április 28.

 

A Leverkusennek a harmadik hely megtartása miatt is fontos a szombati meccs, mert ha nem nyer, a negyedik Schalke pedig a fordulót nyitó péntek esti találkozón győz Augsburgban, a gelsenkircheni gárda feljön a bronzérmes pozícióba. A Szalai Ádámot is foglalkoztató Schalkénak azonban nem lesz könnyű dolga, mivel a hatodik helyen tanyázó Augsburg viszonylag jó mérleggel rendelkezik hazai pályán. Az is igaz ugyanakkor, hogy még soha nem nyert a gelsenkircheniek ellen a Bundesligában.

 

A második helyezett Borussia Dortmund a nyolcadik Borussia Mönchengladbachot fogadja, míg az ötödik Wolfsburg a kiesés elkerüléséért küzdő, sereghajtó Eintracht Braunschweig vendége lesz. Huszti Szabolcs csapata, a pocsék idegenbeli mérleggel rendelkező (10 vereség, 1-1 döntetlen és győzelem), 12. Hannover a stabil középcsapatnak számító fővárosi Hertha stadionjában próbálkozhat feljebb kapaszkodni a tabellán.

 

Bundesliga, 25. forduló:

péntek:

FC Augsburg-FC Schalke 04 20.30

szombat:

Borussia Dortmund-Borussia Mönchengladbach 15.30

Eintracht Braunschweig-VfL Wolfsburg 15.30

Hertha BSC-Hannover 96 15.30

1899 Hoffenheim-FSV Mainz 05 15.30

Werder Bremen-VfB Stuttgart 15.30

Bayern München-Bayer Leverkusen 18.30

vasárnap:

Hamburger SV-1. FC Nürnberg 15.30

Eintracht Frankfurt-SC Freiburg 17.30

 

A tabella:

1. Bayern München 24 72-11 68 pont

2. Borussia Dortmund 24 55-27 48

3. Bayer Leverkusen 24 40-27 44

4. FC Schalke 04 24 46-35 44

5. VfL Wolfsburg 24 41-38 39

6. FC Augsburg 24 37-34 38

7. FSV Mainz 05 24 33-36 38

8. Bor. Mönchengladbach 24 41-31 36

9. Hertha BSC 24 35-28 36

10. 1899 Hoffenheim 24 52-52 29

11. Werder Bremen 24 28-46 28

12. Hannover 96 24 31-43 26

13. Eintracht Frankfurt 24 27-40 26

14. 1. FC Nürnberg 24 27-42 23

15. VfB Stuttgart 24 38-51 20

16. Hamburger SV 24 39-53 20

17. SC Freiburg 24 22-45 19

18. Eintracht Braunschweig 24 19-44 17

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,