Bajnokok Ligája - Izraeli ellenfelet kapott a Győr

2013-06-24
Az izraeli Maccabi Tel-Aviv lesz a magyar bajnok Győri ETO FC labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

 

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy az első találkozóra Győrben kerül sor.

Az izraeli együttest két hete Paulo Sousa, a Videoton FC korábbi portugál vezetőedzője irányítja.

"Paulo Sousa érkezésével biztos, hogy fog változni a játékoskeretük és a játékfelfogásuk is. Masszív csapat, amely játssza a futballt. Nem lehet más a célunk, mint a két mérkőzés alapján olyan eredményt elérni, hogy mi jussunk tovább" - idézte a magyar klub honlapja Pintér Attila vezetőedzőt.

Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője hozzátette: nincsenek információik a csapat erősségét illetően, ám Paulo Sousa filozófiáját ismerik, ez pedig talán megkönnyíti a felkészülést.

Az első mérkőzést július 16-án vagy 17-én, a visszavágót pedig 23-án vagy 24-én játsszák. A Győrnek a csoportkörbe jutáshoz három párharcot kell sikerrel megvívnia.

A BL döntőjét jövő május 24-én, Lisszabonban rendezik.

 

    A selejtező párosítása:

1. forduló (július 2/3. és 9/10.):

Lusitans (andorrai)-EB/Streymur (feröeri)

Sirak (örmény)-Tre Penne (San Marinó-i)

 

2. forduló (július 16/17. és 23/24.):

GYŐRI ETO FC - Maccabi Tel-Aviv (izraeli)

Neftcsi (azeri)-Skenderbeu (albán)

Steaua Bucuresti (román)-Vardar Szkopje (macedón)

Viktoria Plzen (cseh)-Zeljeznicar (bosnyák)

FC Sheriff (moldovai)-FK Sutjeska (montenegrói)

Birkirkara (máltai)-Maribor (szlovén)

Sligo Rovers (ír)-Molde (norvég)

Elfsborg (svéd)-Daugava (lett)

HJK Helsinki (finn)-Nomme Kalju (észt)

FK Ekranas (litván)-Hafnarfjördur (izlandi)

TNS (walesi)-Legia Warszawa (lengyel)

Celtic (skót)-Cliftonville (északír)

Dinamo Zagreb (horvát)-CS Fola Esch (luxemburgi)

BATE Boriszov (fehérorosz)-Sahtyor Karagandi (kazah)

Sirak/Tre Penne- FK Partizan (szerb)

Slovan Bratislava (szlovák)-Ludogorec (bolgár)

Dinamo Tbiliszi (grúz)- Lusitans / EB/Streymur

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,