Babos nem bírt Vincivel - az első körben kiesett

2013-08-28
Babos Tímea két játszmában, 1 óra 14 perc alatt kikapott a tizedik helyen kiemelt olasz Roberta Vincitől kedden az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

 

A US Open honlapja szerint a 20 esztendős soproni játékos - akinek ez a második fellépése New Yorkban, tavaly a nyitókörben búcsúzott - rögtön elvette tíz évvel idősebb ellenfele adogatását, és 2:0-ra elhúzott.

 

A páros-világranglista éllovasa azonban 3:3-nál utolérte az egyéni világranglistán 107. magyart, majd további három brék következett, és a tavaly egyesben negyeddöntős - párosban pedig tornagyőztes - olasz végül 44 perc alatt "behúzta" a nyitószettet.

 

A folytatás is a WTA-rangsorban 13. Vinci szempontjából alakult könnyebben: egy-egy brékkel jutottak el 2:2-ig, ám onnantól csak az olasz nyert gémet, és 30 perc alatt begyűjtötte a második játszmát is.

 

Babos a folytatásban párosban vigasztalódhat, a 2010-ben Roland Garros-bajnok olasz Francesca Schiavone oldalán - aki hétfőn simán kikapott a címvédő és világelső Serena Williamstől New Yorkban - a grúz Okszana Kalasnyikovával és a lengyel Alicja Rosolskával száll szembe.

 

"Nem vagyok elkeseredve, hiszen nem én voltam a meccs esélyese. Inkább azt sajnálom, hogy nem tudtam az első szettet megnyerni, 4:3-nál jó sanszaim voltak, de pár apróbb hiba és egy necc hozzásegítette Vincit a brékhez" - nyilatkozta honlapján Babos, aki szerint összességében nem volt rossz meccs, noha a nagy szél kicsit megzavarta a szerváját.

 

"Jó volt játszani, élveztem. Jöhet a páros, azt is várom" tette hozzá.

 

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

férfiak:

Djokovic (szerb, 1.)-Berankis (litván) 6:1, 6:2, 6:2

Berdych (cseh, 5.)-Lorenzi (olasz) 6:1, 6:4, 6:1

Federer (svájci, 7.)-Zemlja (szlovén) 6:3, 6:2, 7:5

Haas (német, 12.)-Mathieu (francia) 6:4, 6:4, 6:1

Isztomin (üzbég)-Almagro (spanyol, 15.) 6:3, 6:1, 4:6, 6:3

Mayer (német)-Monaco (argentin, 28.) 6:4, 6:2, 3:0-nál Monaco feladta

Sock (amerikai)-Petzschner (német) 7:6 (7-2), 3:6, 5:2-nél Petzschner feladta

Young (amerikai)-Klizan (szlovák) 6:1, 6:0, 6:1

Lu (tajvani) - Gimeno-Traver (spanyol) 6:4, 7:6 (7-5), 6:3

Becker (német)-Rosol (cseh) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4

Kudla (amerikai)-Vesely (cseh) 6:2, 6:2, 6:7 (6-8), 7:5

Kamke (német)-Johnson (amerikai) 6:7 (4-7), 6:4, 7:6 (9-7), 6:2

 

nők:

Azarenka (fehérorosz, 2.)-Pfizenmaier (német) 6:0, 6:0

Errani (olasz, 4.)-Rogowska (ausztrál) 6:0, 6:0.

Duval (amerikai)-Stosur (ausztrál, 11.) 5:7, 6:4, 6:4

Szvitolina (ukrán)-Cibulkova (szlovák, 17.) 6:4, 6:3

Halep (román, 21.)-Watson (brit) 4:6, 6:4, 6:2

Kuznyecova (orosz, 27.)-Burdette (amerikai) 6:3, 7:5

Barthel (német, 28.)-Larsson (svéd) 6:1, 6:4

Scheepers (dél-afrikai)-Simmonds (dél-afrikai) 2:6, 6:2, 6:1

Vickery (amerikai) - Lucic-Baroni (horvát) 6:4, 6:4

Hantuchova (szlovák)-Sanchez (amerikai) 7:5, 6:2

Riske (amerikai)-Pironkova (bolgár) 6:3, 6:3

Wozniak (kanadai)-Dolonc (szerb) 7:5, 7:6 (7-5)

Vekic (horvát) - Duque-Marino (kolumbiai) 7:6 (7-5), 4:6, 6:2

Peng (kínai)-Meusburger (osztrák) 6:3, 6:4

 

Forrás: MTI

 

Címkék: tenisz,