Az első városi BL-döntőt várja a világ

2014-05-23
A Bajnokok Ligája történetében először rendeznek városi párharcot a döntőben: szombaton este Lisszabonban a Real Madrid és az Atlético Madrid mérkőzik a trófeáért.

 

A két csapat korábban csak egyszer találkozott egymással a legrangosabb európai kupasorozatban, 1959-ben az elődöntőben hozta őket össze a sors: az első találkozón a Real Madrid Héctor Rial, valamint Puskás Ferenc góljaival 2-1-re győzött, az Atlético azonban a visszavágón 1-0-ra diadalmaskodott, s mivel akkor még nem létezett az idegenben lőtt gólok szabálya, megismételt mérkőzés döntött a továbbjutásról. A zaragozai találkozón a Real Madrid Alfrédo Di Stefano és Puskás góljaival ismét 2-1-re nyert, amivel sorozatban negyedik alkalommal jutott a fináléba, amelyben a francia Reims legyőzésével diadalmaskodott is.

 

A két gárda Spanyolországban ugyanakkor összesen 194 alkalommal játszott egymással bajnoki vagy kupamérkőzést, ezeken 102 Real-győzelem mellett 46 Atlético-siker és ugyanennyi döntetlen született. A Király Kupában ötször rendeztek madridi házidöntőt, négyet nyert az Atlético, ezek közül a legemlékezetesebb talán a tavalyi finálé, amelyet a Santiago Bernabeu Stadionban Miranda hosszabbításban szerzett góljával nyert 2-1-re Diego Simeone együttese.

 

A nemrég befejeződött bajnoki idényben először szeptember 28-án játszottak egymással a felek, az Atlético Diego Costa góljával mindhárom pontot elhozta a Santiago Bernabeu Stadionból, ezzel 14 éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg a rivális vendégeként. Március 2-án a Vicente Calderón Stadionban aztán 2-2-es döntetlen született, ez az eredmény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Atlético 18 év után bajnoki címet ünnepelhetett, amelyet végül a múlt hétvégi zárófordulóban, a Barcelona otthonában szerzett meg.

 

 

Carlo Ancelotti Real Madridja ugyanakkor a Király Kupa elődöntőjében rendkívül magabiztosan lépett túl városi riválisán, ugyanis hazai környezetben 3-0-ra, idegenben pedig 2-0-ra győzött, és meg is nyerte a sorozatot.

 

Mindkét csapatban van olyan futballista, aki magasba emelhette már az első számú európai trófeát: a Real Madridban Cristiano Ronaldo még a Manchester United futballistájaként 2008-ban Moszkvában ért fel a csúcsra, a döntőben gólt is szerzett, igaz, a mindent eldöntő 11-es párbajban hibázott. Iker Casillas 2000-ben a Valencia, két évvel később pedig a Bayer Leverkusen elleni finálét követően ünnepelhetett. Az Atléticóban David Villának adatott meg a legnagyobb klubsiker, a világ- és Európa-bajnok spanyol támadó 2011-ben a Barcelona futballistájaként gólt is szerzett a Wembley Stadionban a Manchester United elleni döntőben. 

 

Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője játékosként és edzőként is két-két alkalommal emelhette magasba a trófeát, amennyiben ezt szombaton is megteszi, akkor Bob Paisley után a második tréner lesz, aki harmadszor nyer BEK-, illetve BL-serleget. A másik oldalon az argentin Diego Simeone mindössze a harmadik nem európai edző lehet, aki elhódítja a trófeát; érdekesség, hogy mindkét korábbi elődje honfitársa volt, Luis Carniglia a Real Madriddal, Helenio Herrera pedig az Internazionaléval győzött két-két alkalommal.

 

Út a döntőig

A Real Madrid tíz győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, míg az Atlético Madrid kilenc sikerrel és három döntetlennel, azaz veretlenül jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjébe.

 

Real Madrid:

B csoport:

Galatasaray (török)-Real Madrid 1-6

Real Madrid-FC Köbenhavn (dán) 4-0

Real Madrid-Juventus (olasz) 2-1

Juventus-Real Madrid 2-2

Real Madrid-Galatasaray 4-1

FC Köbenhavn-Real Madrid 0-2

 

A csoport végeredménye:

1. Real Madrid 16 pont

2. Galatasaray 7

3. Juventus 6

4. FC Köbenhavn 4

 

nyolcaddöntő:

Schalke 04 (német)-Real Madrid 1-6

Real Madrid-Schalke 04 3-1

Továbbjutott: a Real Madrid kettős győzelemmel, 9-2-es összesítéssel.

 

negyeddöntő:

Real Madrid-Borussia Dortmund (német) 3-0

Borussia Dortmund-Real Madrid 2-0

Továbbjutott: a Real Madrid 3-2-es összesítéssel.

 

elődöntő:

Real Madrid-Bayern München (német) 1-0

Bayern München-Real Madrid 0-4

Továbbjutott: a Real Madrid kettős győzelemmel, 5-0-ás összesítéssel.

 

Atlético Madrid:

G csoport:

Atlético Madrid-Zenit (orosz) 3-1

FC Porto (portugál)-Atlético Madrid 1-2

Austria Wien (osztrák)-Atlético Madrid 0-3

Atlético Madrid-Austria Wien 4-0

Zenit-Atlético Madrid 1-1

Atlético Madrid-FC Porto 2-0

 

A csoport végeredménye:

1. Atlético Madrid 16

2. Zenit 6

3. FC Porto 3

4. Austria Wien 3

 

nyolcaddöntő:

AC Milan (olasz)-Atlético Madrid 0-1

Atlético Madrid-AC Milan 4-1

Továbbjutott: az Atlético Madrid kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

 

negyeddöntő:

FC Barcelona (spanyol)-Atlético Madrid 1-1

Atlético Madrid-FC Barcelona 1-0 

Továbbjutott: az Atlético Madrid 2-1-es összesítéssel.

 

elődöntő:

Atlético Madrid-Chelsea (angol) 0-0

Chelsea-Atlético Madrid 1-3 

Továbbjutott: az Atlético Madrid 3-1-es összesítéssel.

 

A Bajnokok Ligája, illetve 1993-ig a BEK győztesei:

1955/56: Real Madrid (spanyol)

1956/57: Real Madrid

1957/58: Real Madrid

1958/59: Real Madrid

1959/60: Real Madrid

1960/61: Benfica (portugál)

1961/62: Benfica

1962/63: AC Milan (olasz)

1963/64: Internazionale (olasz)

1964/65: Internazionale

1965/66: Real Madrid

1966/67: Celtic Glasgow (skót)

1967/68: Manchester United (angol)

1968/69: AC Milan

1969/70: Feyenoord (holland)

1970/71: Ajax Amsterdam (holland)

1971/72: Ajax Amsterdam

1972/73: Ajax Amsterdam

1973/74: Bayern München (német)

1974/75: Bayern München

1975/76: Bayern München

1976/77: FC Liverpool (angol)

1977/78: FC Liverpool

1978/79: Nottingham Forrest (angol)

1979/80: Nottingham Forrest

1980/81: FC Liverpool

1981/82: Aston Villa (angol)

1982/83: Hamburger SV (német)

1983/84: FC Liverpool

1984/85: Juventus (olasz)

1985/86: Steaua Bucuresti (román)

1986/87: FC Porto (portugál)

1987/88: PSV Eindhoven (holland)

1988/89: AC Milan

1989/90: AC Milan

1990/91: Crvena Zvezda (jugoszláv)

1991/92: FC Barcelona (spanyol)

1992/93: Olympique Marseille (francia)

1993/94: AC Milan

1994/95: Ajax Amsterdam

1995/96: Juventus

1996/97: Borussia Dortmund (német)

1997/98: Real Madrid

1998/99: Manchester United

1999/00: Real Madrid

2000/01: Bayern München

2001/02: Real Madrid

2002/03: AC Milan

2003/04: FC Porto

2004/05: FC Liverpool

2005/06: FC Barcelona

2006/07: AC Milan

2007/08: Manchester United

2008/09: FC Barcelona

2009/10: Internazionale

2010/11: FC Barcelona

2011/12: Chelsea (angol)

2012/13: Bayern München

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,