Az életben maradásért játszanak a spanyolok - szerdai vb-előzetes

2014-06-18
Az elmúlt évtized egyik legnehezebb mérkőzése elé néz a címvédő spanyol labdarúgó-válogatott: ennyire szorult helyzetben nem lépett pályára, mint szerdán, amikor a brazíliai világbajnokság csoportkörének második fordulójában a chilei csapattal találkozik.

 

Az Európa-bajnok ibériai együttes ugyan jól kezdett és vezetést szerzett a hollandok elleni vb-döntő "ismétlésén", ám Louis van Gaal együttese ezt követően megsemmisítő, 5-1-es vereséget mért a spanyol csapatra. Vicente del Bosque szövetségi kapitánynak elsősorban az a feladata, hogy visszaadja a játékosok önbizalmát, akiknek ráadásul a jó erőkből álló, az ausztrálokat 3-1-re legyőző chileiekkel szemben kell helyt állniuk. Szintén nehezíti az Európa-bajnok feladatát, hogy a hollandoktól elszenvedett kiütéses vereség miatt gólkülönbségük sokkal rosszabb a dél-amerikaiaknál, akiknek így már a döntetlen is jó eredmény lehet.

 

"Két-három helyen fogunk változtatni a csapaton, de ez nem azt jelenti, hogy a kimaradókra esetleg ujjal mutogatnánk" - nyilatkozta Vicente del Bosque, aki várhatóan a védelemben és a középpályán "frissít", ugyanakkor a kapuban valószínűleg ezúttal is a hollandok ellen nagyo(ka)t hibázó Iker Casillas áll majd.

 

Az mindenképpen bizakodásra adhat okot a spanyoloknak, hogy Vicente del Bosque 2008-as kinevezése óta a válogatott még nem vesztett egymás után két mérkőzést, ráadásul története során eddig tíz alkalommal találkozott a chilei csapattal, ezeken pedig nyolc győzelem és két döntetlen a mérlege. Igaz, legutóbb tavaly szeptemberben egy genfi felkészülési mérkőzésen csak Jesus Navas hajrában szerzett góljának köszönhetően lett 2-2 a végeredmény. Négy évvel ezelőtt, a dél-afrikai világbajnokságon is találkozott egymással a két csapat, akkor a spanyolok David Villa és Andrés Iniesta góljaival nyertek 2-1-re.

 

"Igazi élet-halál mérkőzés lesz mindkét csapat számára, egy vereség nekik gyakorlatilag a búcsút, nekünk pedig a továbbjutást jelentené" - nyilatkozta Esteban Paredes, a chileiek támadója, aki hozzátette, a legfontosabb feladatuk az lesz, hogy hatékonyan működjön a letámadásuk, ugyanis ez vezethet sikerre a spanyolok labdatartásra épülő játéka ellen. "Nem szabad döntetlenre játszanunk, nyernünk kell" - jelentette ki Paredes.

 

A csoport másik mérkőzésén a fantasztikusan rajtoló hollandok az ausztrálokkal találkoznak, itt nagy meglepetés lenne, ha az európai gárda pontokat veszítene. Ennek ellenére a spanyolok elleni találkozón "csodagólt" szerző Robin van Persie óvatosságra intette a szurkolókat. "Teljesen más mérkőzés lesz, mint a spanyolok elleni, ugyanis az ausztrálok más stílusban futballoznak, ellenük nekünk kell majd rájuk erőltetnünk az akaratunkat".

 

Kamerunnak és Horvátországnak is a győzelem a célja

 

Kamerun és Horvátország a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzést vív egymással, mivel mindkét válogatott vereséggel kezdte a tornát: Horvátország a vb nyitómeccsén a házigazda Brazíliától szenvedett 3-1-es vereséget, míg Kamerun 1-0-ra kapott ki Mexikótól.

 

A horvát válogatott középpályása, Luka Modric lábsérüléssel bajlódik, ám a szövetségi kapitány, Niko Kovac szerint bevethető lesz a találkozón, a 42 éves szakvezető egyúttal kitért az eltiltás után visszatérő Mario Mandzukicra is: "Egyre jobban érzi magát Modric, úgy gondolom, hogy megfelelő állapotban lesz. Mandzukic visszatérése erőt adhat nekünk, mert képes arra, hogy fellendítse a csapat támadójátékát".

 

A Kamerunt irányító 66 esztendős német Volker Finke az ellenfelet méltatta: "Horvátországnak nagyszerű játékosai vannak, akik élcsapatokban szerepelnek, kiváló együttes. Ugyanabban a helyzetben vannak, mint mi, elvesztették az első mérkőzésüket. Ha vereséggel kezdesz egy tornán, nincs értelme túl sokat gondolkodni: csak a győzelem elfogadható".

 

Legutóbb 2002-ben, a japánok és dél-koreaiak által közösen rendezett tornán nyert világbajnoki mérkőzést Kamerun, akkor Szaúd-Arábiát múlta felül 1-0-ra, míg a horvát válogatott - amely még soha nem találkozott világbajnokságon afrikai csapattal - az 1998-as franciaországi tornán szerzett bronzérme óta nem jutott el az egyenes kieséses szakaszig.

 

A szerdai program a várható összeállításokkal:

 

B csoport, 2. forduló:

 

Ausztrália-Hollandia, Porto Alegre 18.00 A várható kezdőcsapatok:

Ausztrália:

Mat Ryan - Ryan MacGowan, Jason Davidson, Matthew Spiranovic, Alex Wilkinson - Tommy Oar - Mark Milligan, Mile Jedinak, Mark Bresciano - Tim Cahill, Mattew Leckie

Hollandia:

Jasper Cillessen - Daryl Janmaat, Ron Vlaar, Stefan de Vrij, Bruno Martins Indi, Daley Blind - Jonathan de Guzman, Wesley Sneijder, Nigel de Jong, Arjen Robben - Robin van Persie

játékvezető:

Dzsamel Hajmúdi (algériai)

 

Spanyolország-Chile, Rio de Janeiro 21.00 

A várható kezdőcsapatok:

Spanyolország:

Iker Casillas - Cesar Azpilicueta, Sergio Ramos, Javi Martinez, Jordi Alba - Xabi Alonso, Sergio Busquets - Santi Cazorla, Xavi, Andrés Iniesta - Cesc Fabregas

Chile:

Claudio Bravo - Mauricio Isla, Gary Medel, Gonzalo Jara, Eugenio Mena - Marcelo Diaz - Charles Aranguiz, Jorge Valdivia, Arturo Vidal - Alexis Sanchez, Eduardo Vargas

játékvezető:

Mark Geiger (amerikai)

 

A csoport állása:

1. Hollandia 1 1 - - 5-1 3 pont

2. Chile 1 1 - - 3-1 3

3. Ausztrália 1 - - 1 1-3 0

4. Spanyolország 1 - - 1 1-5 0

 

A csoport, 2. forduló:

 

Kamerun-Horvátország, Manaus 24.00 

A várható kezdőcsapatok:

Kamerun:

Charles Itandje - Benoit Assou Ekotto, Nicholas Nkoulou, Aurelien Chedjou, Henri Bedimo - Stephane Mbia, Alexandre Song, Jean Makoun, Benjamin Moukandjo - Vincent Aboubaker, Eric Choupo-Moting

Horvátország:

Stipe Pletikosa - Darijo Srna, Vedran Corluka, Dejan Lovren, Sime Vrsaljko - Ivica Olic, Ivan Rakitic, Luka Modric, Marcelo Brozovic, Ivan Perisic - Mario Mandzukic

játékvezető:

Pedro Proenca (portugál)

 

A csoport állása:

1. Brazília 1 1 - - 3-1 3

2. Mexikó 1 1 - - 1-0 3

3. Kamerun 1 - - 1 0-1 0

4. Horvátország 1 - - 1 1-3 0

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,