Az amerikaiak ellen kezd a Benedek-csapat

2013-05-30
Az amerikaiak ellen kezdi szereplését a magyar vízilabda-válogatott a férfiak Világliga-döntőjében, amelyet az oroszországi Cseljabinszkban rendeznek június közepén.

 

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA közleménye szerint az első összecsapásra június 11-én, magyar idő szerint 13.15-től kerül sor, egy nappal később a montenegróiakkal (11.45) találkozik Benedek Tibor együttese, végül pedig június 13-án a japánok ellen száll vízbe (13.30). A következő három napon a ki-ki meccsek következnek, negyeddöntők, elődöntők, majd 16-án a helyosztók.

 

A Magyar Vízilabda Szövetség közleményében a szövetségi kapitány a mérkőzések sorrendjéről annyit mondott, hogy az "teljesen jó", várakozásaival kapcsolatban pedig elárulta: "Egyértelműnek tűnik, hogy a csoportelsőség azt jelentené, a szerbekkel csak a döntőben találkozhatunk, azaz kiemelten fontos a Montenegró elleni összecsapás."

 

Az amerikaiakat illetően megjegyezte, róluk egyelőre keveset lehet tudni, annyi információja van, hogy megújult a csapat, csak hárman maradtak a londoni keretből.

 

"Most, hogy Dejan Udovicic átvette őket, a szerb stílust fogják játszani, de mivel három hete történt a kinevezés, nyilván nem lesz annyira kiforrott a játékuk. Ettől függetlenül nagyon kell figyelni ellenük is, és a japánok ellen is - utóbbiakról van videónk, igyekszünk mindenkire külön készülni" - tette hozzá.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: vízilabda,