Az USA elnökei nem vetették meg a szerencsejátékot

A Stephen Colbert féle interjú óta köztudott, hogy Obama elnök bizony szokott fogadni kedvenc csapataira, de ha utánanézünk, azt láthatjuk, hogy az USA korábbi elnökei is szívesen áldoztak Fortuna istenasszony oltárán.

 

Jefferson és a biliárdszoba

A Thomas Jefferson házának legfelső emeletén lévő kupolateremmel kapcsolatban lefolytattak már egy-két vitát a történészek. A helyiséget leginkább Biliárd Szoba néven emlegetik, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a 18. század legnagyobb részében, egy rakás biliárdasztal kapott helyet benne. A történészek nem tudtak még megegyezni abban, hogy eredetileg is illegális biliárdasztalok számára építették-e a termet, vagy esetleg obszervatórium illetve bálterem volt-e.

A hivatalos Monticello múzeum emberei hajthatatlanok azzal kapcsolatban, hogy a titkos biliárdasztalok legendája csupán legenda, és arra hivatkoznak, hogy Jefferson nem engedélyezte a biliárdjátékot.

Így vagy úgy: Stephen Longstreet, a Szerencsejátékok amerikai történelme című könyv szerzője szerint annak ellenére, hogy Jefferson többször is ékesszólóan támadta „az ördög játékát”, részletes nyilvántartást vezetett ő és Mrs. Jefferson szerencsejáték nyereményeiről és veszteségeiről. Ez az író szerint tipikus Jeffersoni hozzáállás: az elnök sosem hagyta, hogy gyönyörűen lefektetett elvei útjába álljanak annak, amit épp akart.

 

 

Warren G. Harding és a Fehér Ház porcelán étkészlete

Nem lehet túl sok információt találni arról a kártyajáték csatáról, mely során Harding eljátszotta ezt a porcelán készletet, valószínűleg azért, mert nem is nagyon írt senki Warren G. Hardingról, az USA egyik legkevésbé hatékony és legkevésbé emlékezetes elnökéről. A CasinoCityTimes szerint valószínűleg Harding is tudta, hogy elnökként nem sokat ér, így inkább azzal töltötte az idejét, hogy pókerezett és csempészett likőrt iszogatott barátaival, vagy más magas rangú tisztviselőkkel. Egyéb inkompetenciái mellett, úgy tűnik, Harding azzal sem volt tisztában, hogy mi az övé, és mi nem abból, amit épp elkártyázott: a kérdéses porcelánkészlet ugyanis a második Harris adminisztráció óta a Fehér Ház tulajdonában állt.

 

 

Obama házi pókermeccsei

Elnökké választása előtt Barack Obama újdonsült illinoisi szenátorként még nem rendelkezett azokkal a politikai és üzleti kapcsolatokkal, melyek elengedhetetlenek a chicagói politikusok körében. A megoldás? Pókerjátszma a frissen megválasztott szenátor, Terry Link alagsori szobájában, ahol a lobbisták és a politikusok megismerhették egymást. A partit „Bizottsági Találkozó” néven emlegették…

Egy 2016. februári Stephen Colbert interjúban Obama azt is bevallotta, hogy szokott fogadni kedvenc csapataira. A Denver Broncos győzelme után leadott interjúban arra a kérdésre, hogy látta-e a meccset, Obama így válaszolt: „Természetesen igen. Minden Super Bowl után felhívom a győztes csapatot, hogy gratuláljak nekik. Néha a vesztes csapatot is, különösen, ha fogadtam rájuk.”

Mikor Colbert tájékoztatta, hogy Nevada államon kívül illegális a Super Bowlra fogadni, Obama viccelődve annyit mondott: „Én vagyok az elnök. Ezennel megbocsátok magamnak.” (A jelenet az alábbi videón 5:30-nál kezdődik.)

Egy korábbi cikk szerint az elnök golfra is szokott fogadni. Ezzel kapcsolatban Obama azt nyilatkozta, hogy Derek Jetter volt profi baseball játékos és a Las Vegas Sun szerkesztője megkopasztották. 

Az elnök az egyetemi kosárlabda bajnokság, az NCAA brackets kapcsán sem volt szégyenlős, a Fehér Ház még a fogadási lapját is nyilvánosságra hozta. 

 

 

Ulysses S. Grant szerencsejáték függősége

Rengeteg tanulmány született már a póker és a politika kapcsolatáról, és arról hogy az előbbihez szükséges képességek, hogyan ültethetők át az utóbbira. Állításuk alátámasztására az írók és történészek minden esetben kiemelik azokat a ravasz, és hatékonynak mondható 20. századi elnököket, akik köztudottan kiváló pókerjátékosok voltak, mint például Roosevelt és Eisenhower.

Az érvelés a másik irányban is megállja a helyét – példa rá Ulysses S. Grant, aki a hadsereg ügyes felhasználásával radikális reformokkal újraszervezte pártját a déli államokban, és kemény lépéseket tett az olyan szervezetek megfékezésére, mint a Ku-Klux-Klan. Sokan támadták amiatt, hogy ő maga becsületes maradt, de szemet hunyt közeli munkatársai korrumpálódása felett, és kiállt mellettük, mikor üzelmeik nyilvánosságra kerültek. 

Az 1873-as gazdasági válság okozta recesszió hatásait képtelen volt visszafordítani, meglehetősen katasztrofális állapotban hagyta el hivatalát, és végül ő maga is szegénységben halt meg. 

Adóssága nagy része rossz üzletkötéseinek köszönhető, többek közt egy nagyobb befektetésnek fia pénzügyi cégébe, mely végül csődbe jutott, mikor másik üzleti partnere, Ferdinand Ward csalásért börtönbe került. A neves póker történész, James McManus arra is rámutatott, hogy Grand rengeteg pénzt veszített azzal, hogy borzasztó rossz pókerjátékos volt.

Csak egy kortárs forrás állítja, hogy Grant valójában jó pókeres volt: Ferdinand Ward, Grant fiának csalást elkövető üzleti partnere. Valószínű azonban, hogy ezt a véleményt nem igazán kell komolyan venni, és Grant valójában ugyanolyan rossz volt pókerben, mint a befektetéseiben.

 

 

Eisenhover szándékos pókervesztesége

Eisenhower valódi pókeróriás volt az elnökök között, nyereményéből vette első katonai egyenruháját, de számos ajándékkal lepte meg belőlük feleségét is. Ahogy azonban menetelt felfelé a ranglétrán, beosztottjai iránt érzett kötelességtudata végül összeütközésbe került azzal, hogy rendszeresen elnyeri minden pénzüket.

Marylandben Eisenhower heti kétszeri póker-játszmáján George Patton tábornokkal (akkoriban még ezredessel) elvileg csak olyanok vehettek részt, akik „nőtlenek, és megengedhetik maguknak, hogy veszítsenek.” Mindazonáltal egy nős bajtársnak sikerült komoly összeget veszítenie Eisenhowerrel szemben, amit aztán abból a hadikötvényekből fizetett ki, amit a felesége gondosan félretett.

Eisenhower rosszul érezte magát emiatt, és szövetkezett néhány játékossal, hogy direkt veszítsenek a szerencsétlenül járt katonával szemben. Eisenhower szerint a tervet „nem volt könnyű végrehajtani”, de végül visszajátszották a pénzt. Eisenhower aztán beszélt Pattonnal, és parancsba adta, hogy a katonák nem pókerezhetnek, hogy a szerencsétlen férfi ne veszíthessen ismét. 

 

 

Harry Truman elnöki pókerzsetonjai

Talán egy másik amerikai elnököt sem azonosítják annyira a pókerrel, mint Harry S. Trumant, és nem azért, mert olyan különlegesen jó játékos volt, hanem inkább azért, mert sokat játszott. Ez volt a legfőbb kikapcsolódása, és ugyan általában alacsony tétekkel játszott, nem sajnálta pénzt az elegáns berendezésekre – beleértve egy egyedileg készített, hétszemélyes asztalt a jachtjára, és egy egyedi zsetonkészletet, melyen az elnöki pecsét szerepelt, mely jelenleg a Harry S. Truman Könyvtár tulajdonában van. 

 

 

George Washington precíz brankroll menedzsmentje

George Washington egy komoly, méltóságteljes, összeszedett férfi volt, aki pontosan érezte magán a történelem súlyát, ezért joggal gondolhatja mindenki, hogy ő azon ritka amerikai elnökök egyike, akik nem hódoltak semmiféle szerencsejátéknak. A történelem súlyát cipelni azonban meglehetősen komoly teher, és mindenkinek van szüksége olykor-olykor egy kis pihenésre.

Pontosan tudjuk, hogy George Washington bizony szerencsejátékozott, mert ezt is a legaprólékosabb, George Washingtoni stílusban csinálta. Külön fejezetet szánt erre elszámolásában „Kártya és egyéb játékok” címmel, ahol dátumra, helyszínre és összegre pontosan vezette, hogy mennyit nyert vagy veszített egy-egy játék alkalmával. Innen tudjuk, hogy szerencsejátékkal kapcsolatos kiadásai szerények voltak, sosem volt több pár tucat fontnál havonta, és úgy tűnik, legalább olyan gyakran nyert is, mint veszített. 

 

 

Andrew Jackson párbaja a lóversenyfogadás miatt

Andrew Jackson imádta a lovakat és a lóversenyzést, és hangsúlyozottan nem arról ismert, hogy a higgadt elnökök sorába tartozott volna. Amellett, hogy értékelte, versenyeztette és tenyésztette a lovakat, Jackson sokszor fogadott lóversenyekre, vagyonának tekintélyes részét eljátszotta, és legalább egy alkalommal a ruháit is.

A dolgok 1806-ban igazán komolyra fordultak, mikor egy rivális lótenyésztő, bizonyos Charles Dickinson azzal vádolta Jacksont, hogy csalt egy lóversenyen, és inzultálta a feleségét. Egy sor csúnya adok-kapok után Jackson párbajra hívta Dickinsont, melyre május 30-án került sor. Jackson a mellkasába kapta Dickinson első golyóját, aztán ő lőtt, sikertelenül – majd ismét lőtt, és megölte a férfit. 

Jacksont nem vádolták gyilkossággal az ügy kapcsán, mert az 1800-as évek elején teljesen normális volt, hogy a férfiak párbajjal rendezik le vitás ügyeiket. 

 

 

Richard Nixon déltengeri pókerbárja

Közismert, hogy Richard Nixon a haditengerészetnél töltött idejéről származó pókernyereményekből finanszírozta első választási kampányát, de valószínűleg az emberek nagy része ezt úgy képzeli, hogy baráti, otthoni játszmák során történt mindez. Ám ez nem teljesen így van…

Nixon állítólag illegális szerencsejáték szervezőként kezdte szerencsejátékos karrierjét, még tizenévesen, mikoris szerencsekerék játékot üzemeltetett egy farsangi karneválon az arizónai Prescott-ban – ahol valószínűleg pókerezni is tanult. Később, mikor korvettkapitányként a Melanéziai-szigeteknél állomásozott a II. világháború alatt, Nixon egy engedély nélküli kaszinóbárt is épített és üzemeltetett, Nick’s néven, ahova a katonaság tagjai beugorhattak egy sörre és egy-egy nagy tétes pókerjátszmára.

Itt Nixon türelmesen játszott mindaddig, míg komoly összeget el nem nyert a többi játékostól. Nixon annyira elkötelezett volt a játék iránt, hogy egyszer még azt is kihagyta, hogy találkozzon a híres pilótával, Charles Lindbergh-gel, aki nagymenőnek számított abban az időben, csak azért, hogy játszhasson. A háború során Nixon úgy 10.000 dollárt nyert össze, ami persze sokkal komolyabb pénz volt a 40-es években, mint manapság. És, hát így került Nixon a Fehér Házba…

 

 

Trump kaszinói

Miután a hetvenes évek végén New Jersey-ben legalizálták a szerencsejátékot, Trump úgy döntött beszáll a kaszinóüzletbe. Sorra vásárolta fel az ingatlanokat Atlantic Cityben, a kaszinóvárosban, és erőltetett fejlesztésbe kezdett. Sorra építette a kaszinókat és a szállodákat. 

1986-ban felvásárolta a Holiday Innt, majd a Hilton Hotelst, és átnevezte Trump Plaza Hotel and Casinóra és Trump Castle-ra. A Trump Plaza, az olyan nagy nevek bevonzásával, mint a Rolling Stones vagy éppen Mike Tyson segített új korszakot nyitni Atlantic City-ben. Sok más Atlantic City-i kaszinóhoz hasonlóan azonban ez a létesítmény is megsínylette a szerencsejátékból származó bevételek csökkenését, a 2010-es évekre a Trump Plaza Atlantic City egyik leggyengébben teljesítő kaszinója lett, 2014-ben végleg bezárta kapuit. 

Trump másik gigantikus szerencsejáték létesítménye, az 1,1 milliárd dollárból felépült Taj Mahal - mely a világ akkori legnagyobb hotelkaszinója volt - 1990-ben nyílt meg a nagyközönség számára. Mára ez is a csőd szélére került, valószínűleg hamarosan bezár...

 
  
Fotók: www.whitehouse.gov