Az MDKE a Kúriához fordult a népszavazási kezdeményezés miatt

2013-07-17
A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) jogszerűtlennek tartja annak a népszavazási kezdeményezésnek az elfogadását, amely arra vonatkozik, hogy a trafikok kizárólag dohánytermékeket árusíthassanak. Az egyesület az ügy miatt jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Kúriához - közölte az MKDE kedden az MTI-vel.

 

Tájékoztatásuk szerint az egyesület kilátásba helyezte, hogy a kereskedelmi árrés csökkentését célzó népszavazási kezdeményezés miatt is élni fog jogorvoslati lehetőségével.

 

A szervezet közleménye emlékeztet arra, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) június végén hitelesítette azt a népszavazási aláírásgyűjtő ívet, amelyen a következő kérdés szerepel: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV törvényt, hogy a dohányboltban csak dohányterméket lehessen forgalmazni?" 

 

Az egyesület álláspontja szerint a dohánytermék-kiskereskedelem kizárólagosan az állam hatáskörébe utalt tevékenység, azaz az alaptörvény által védett tulajdon, így a népszavazási kezdeményezés az alaptörvény módosítására irányul, ezért e tárgykörben nem kezdeményezhető népszavazás.

 

Az MDKE azzal indokolja kifogását, hogy a mintegy ötezer trafik üzemeltetői csak akkor tudják fenntartani üzletüket, ha a dohánytermékek mellett legalább az Európában jellemző trafikárut - hírlap, ital, üdítő - árusíthatják, illetve megmarad a tervezhető nyereséget biztosító árrésük, ellenkező esetben bajba kerülhetnek azok a kis- és középvállalkozások, akik jelentős forrásokat mozgósítottak új üzletük beindításához.

 

A közlemény idézi Lengyel Antalt, az egyesület elnökét, aki arról tájékoztatott, hogy a "rendkívül szűk határidők ellenére" július elsején megnyitottak a nemzeti dohányboltok a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., a NAV és a dohánygyárak munkájának köszönhetően. Fontosnak nevezte, hogy a jelentős költséggel megnyitott nemzeti dohányboltok működőképesek és jövedelmezőek legyenek, hiszen csak így képes felvenni a piac a feketekereskedelem elleni harcot. Az újraszabályozott dohánykereskedelem keretein belül az érintett vállalkozások kiszámítható jövedelemhez jutnak, javul a foglalkoztatási helyzet, hiszen legálisan foglalkoztatják munkavállalóikat, valamint számos más vállalkozásnak - asztalosoknak, fóliásoknak, informatikusoknak, könyvelőknek - adnak munkát - tette hozzá.

 

Hangsúlyozta: a magyar dohány-kiskereskedői társadalom összefogására van szükség, hiszen szerinte az OVB trafiktörvénnyel kapcsolatos két eddigi döntése veszélyezteti az éppen csak elindult rendszer célkitűzéseit és eddigi eredményeit.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: trafik,