Amikor a nassolás nem bűnbe, hanem a mennyekbe visz

2014-09-16
Deanna Bergeron csúnya módon felfalta vőlegénye jégkrémét, majd, hogy jóvá tegye bűnét, elszaladt újat venni. Ha már ott volt, vett gyorsan egy 12 milliárdot érő telitalálatos lottószelvényt is. Természetesen párja megbocsátott neki.

 

A 30 éves kanadai hölgyön nem igazán látszik, hogy édesszájú, ehelyett a tegnap készült fényképeken annál inkább boldognak tűnt. Van valami igazság abban, hogy a nassolás boldogsághormont termel, ám tegnap nem teljesen erről volt szó.

 

Való igaz, hogy Deanna nem veti meg az édességet, de még a vőlegényének a hűtőben árválkodó utolsó fagyiját sem, szeptember 5-én ugyanis éppen arra vetemedett, hogy jó étvággyal felfalja azt. Mikor azonban csillapította éhét, és rámeredt az édesség hűlt helyére, egyből rájött, hogy valamit tennie kell, így el is szánta magát egy kirándulásra a közeli közértbe. 

 

 Fotó: Dave Abel/Toronto Sun

 

A pénztárnál aztán elhatározta, hogy vesz pár szelvényt az aznap esti, Ontario Lotto Max sorsolásra. A pénztárosra bízta a választást, gépi számokkal játszott, és ez igen jó befektetésnek bizonyult; a telitalálatos szelvény 50 millió dollár profitot termelt.

 

Bourrett, a vőlegénye azt nyilatkozta az esetről, hogy menyasszonya bűne  „maximális mértékben meg van bocsátva. Most pedig már annyi jégkrémet ehet, amennyi csak belefér.”

 

Deanna nem nagyon foglalkozott a szelvényekkel megvásárlásuk után. Ám a sorsolás másnapján felhívta őt édesanyja, hogy a hírekben hallotta, a telitalálatos szelvényt városukban, Oriliában adták fel. Gyorsan előkotorták a szelvényt, és rájuk szakadt a hír; övék a főnyeremény!

 

„Nem lehet szavakkal leírni, mit éreztünk.” – emlékszik vissza a Bourrett. "Csak néztük egymást, és kérdezgettük, hogy na akkor most mi van? Hogyan tovább? Amíg meg nem történik, nem is nagyon foglalkozol a kérdéssel.”

 

Annyi biztos, hogy pénzügyi tanácsadó segítségét fogják kérni ahhoz, hogyan használhatják fel legjobban a nyakukba szakadt összeget. Deanna személyi edzőként, a 32 éves Bourrett a szövetségi kormány alkalmazottjaként elképzelhető, hogy nyugdíjba készülődik. Egyelőre még nem szóltak munkahelyükön, bár ott a hírekből úgyis egyértelmű lesz főnökeik számára, hogy ha maradnak is, többé már nem a pénz fogja őket motiválni.

 

Most egyelőre egy szép nyaraláson szeretnék kipihenni a sokkot, amit a nyeremény okozott számukra. A nyaralás alatt más terveznivalójuk is van, mint a pénz elköltése. A pár júniusban tartotta eljegyzését, és a következő 1-2 évben tervezik végleg elkötelezni magukat egymás mellett. Valószínűleg szép gazdag esküvő lesz. 

 

Az tengerentúlon nem ritka a hasonló mérető lottó főnyeremény, igaz nincs is minden héten. Az USA-ban jelenleg a Powerball lottó jackpotjának megnyerésére áhítoznak a legtöbben, mivel ennek értéke 171 millió dollár (41,5 milliárd forint), de az Atlanti Óceánnak ezen a felén is vannak képzeletet megmozgató nyeremények, például az EuroMillions 73 millió eurós (23 milliárd forintos) főnyereménye.

 

Címkék: lottó, lottónyertes,