Akár tíz csapatunk is indulhat az európai kézilabdakupákban

2013-05-30
Legjobb esetben tíz magyar kézilabdacsapat indulhat ősszel az európai kupákban, a női gárdák közül ugyanis öt vagy hat, a férfi együttesek közül pedig négy vehet részt a különböző versenysorozatokban.

 

A hazai szövetség tájékoztatása szerint Magyarország az európai szövetség ranglistáján a nők között a második, a férfiak között pedig a hetedik.

 

A nőknél a Bajnokok Ligájában címvédő és magyar bajnok Győri Audi ETO KC a BL főtábláján kezd, míg a bajnoki ezüstérmes FTC Rail Cargo Hungária a főtáblára jutásért sorra kerülő, második selejtezőkörben kapcsolódik be a küzdelembe. Az MKSZ kérelmet juttatott el az EHF-nek, amelyben pályázik a bajnokságban harmadik ÉTV-Érd részére a BL-ben való indulásra, tekintettel arra, hogy a Győr megnyerte a BL-t, így elvileg lehetőség nyílik egy harmadik magyar csapat szereplésére is a legrangosabb európai kupában. Ebben a kérdésben a végső döntést az EHF végrehajtó bizottsága hozza meg a június 21-22-i ülésén. Ha a kérést elutasítják, akkor az Érd automatikusan pályázik a szabadkártyás helyre a selejtezőbe.

 

Az említett három csapaton kívül a Fehérvár KC és a Vác az EHF Kupában, míg a Veszprém Barabás Duna Takarék a Magyar Kupa bronzérmeseként a Kupagyőztesek Európa Kupájában indul.

 

A férfiaknál a bajnoki aranyérmes MKB Veszprém biztosan a BL főtábláján kezd, s bár a második Pick Szeged alapesetben az EHF Kupában indulhatna, a Tisza-parti klub benyújtotta jelentkezését a BL szabadkártyás selejtezős helyére. A bajnokságban és a kupában is bronzérmes Csurgó az EHF Kupában szerepelhet, a bajnoki negyedik Grundfos Tatabánya pedig a Challenge Kupában lenne érdekelt, de kéri besorolását az EHF Kupába, a szabadkártyás selejtezők miatt ugyanis az EHF-ből a BL-be került együttes helyett egy gárda bekerülhet a Challenge Kupából az EHF Kupába.

 

A BL-selejtező sorsolását június 27-én, a főtábláét egy nappal később tartják, míg a további sorozatok sorsolására július 23-án kerül sor.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: kézilabda,